Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 19 súlyos és 56 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2018. július 17. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 19 súlyos és 56 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Július 16-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 76 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 19 súlyos és 56 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 149 személyt fogott el, közülük 34 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 85 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 223 személyt állítottak elő, köztük 95 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 24 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 115 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök 6 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, 1 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 3 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

 
 
Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)