Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Újabb járdaszakasz újult meg az Erdélyi Sándor utcában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2018. július 09. 15:15
Újabb járdaszakasz újult meg az Erdélyi Sándor utcában
A beruházás 2,3 millió forintba került

Mintegy 160 méteres járdaszakasz újult meg az Erdélyi Sándor utcában – erről tartott sajtótájékoztatót a helyszínen Kónya István alpolgármester július 9-én. Az utca járdafelújítása már tavaly elkezdődött, a munkálatok legújabb üteme pedig a napokban ért véget.

kónya istván

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Az Erdélyi Sándor utcában a betonjárda kiépítése a tavalyi évben kezdődött el, akkor a Mikes Kelemen utcától a Réthy Lipót utcáig tartó szakasz készült el – kezdte Kónya István. A felújítás első üteme 1,6 millió forintba került. Az alpolgármester már akkor megígérte az utcában lakóknak, hogy folytatja a programot.

A munkálatok következő szakasza a napokban ért véget. Ennek során, összesen 2,3 millió forint értékben, 160 méter hosszúságban építettek betonjárdát. A kivitelezést a körzeti karbantartási keretből fedezték.

– A munka kezdete előtt lakossági fórumot is tartottam, ahol megbeszéltük az egyéni igényeket – tette hozzá az alpolgármester. Kiemelte: ilyen igény volt a kapubejárók felújítása, de ezek már a lakosok pénzügyi hozzájárulásával készülhettek el.

Kónya István hangsúlyozta, hogy a járdaépítési és felújítási program folytatódni fog. Először az Ady Endre utcai parkoló befejezésére kerülhet sor, majd Észak-Törökzugban, a Pósteleki utca 46–52. szám alatti lépcsőházak előtt újraaszfaltozzák a járdaszakaszt. 

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)