kapós volt a dél-békési dinnye
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
– A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara promóciós kóstoltatást tart – mondta Kulcsár László a vár előtt felállított stand mellett. – A célunk az, hogy népszerűsítsük a dél-békési dinnyét, hiszen a megyénkben kiváló gyümölcstermelő gazdák vannak.
A kamara megyei elnöke kiemelte, hogy egyben szeretnék növelni a fogyasztást is, ugyanis rászorulnak a népszerűsítésre a termelők: a külföldről beérkező kínálat nincs jó hatással a termelésre, valamint a jövedelmezőséget is rontja, ha nem tudják megfelelő áron eladni az árujukat.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Kulcsár László hozzátette, hogy az is előfordult már, hogy az önköltséget is alig fedezte az eladott gyümölcsökből származó jövedelem. Erről idén egyelőre nincs szó, de a felvásárlási ár így is alacsony, ami a korai érésnek és az ehhez köthető korai piacra kerülésnek tudható be.
A standnál Prohászka Béla mesterszakács vezetésével többek között Kónya István alpolgármester és Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója is kínálta a görög- és sárgadinnyéket az arra járóknak.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter



























