Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A királyné, a gróf és a cigány lány

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • KULTÚRA • 2018. június 28. 15:00
A királyné, a gróf és a cigány lány
A várszínházban lép színpadra az ExperiDance Produkció július 1-jén

A Gyulai Várszínház tószínpadán lép színpadra az ExperiDance Produkció július 1-jén, vasárnap 21 órától a Fergeteges – A királyné, a gróf és a cigány lány című előadásukkal.

 

Forrás: Minap.hu

A Sissiként ismert Erzsébet királyné, I. Ferenc József császár felesége 1854-ben 16 éves korában vált az osztrák birodalom első asszonyává. A gyönyörű, érzékeny és vadóc nő egész életében a szerepével járó fullasztó kötöttségek elől menekült. A boldogságot és a szerelmet Magyarországon találta meg, ahol a nemesi udvar rajongott érte, különösen az ország legszebb férfijának tartott gróf Andrássy Gyula. Vonzalmuk azonban soha nem teljesülhetett be – áll a darab ismertetőjében.

Az előadásban – amelyet Román Sándor rendezett és koreografált – fellép többek között Stana AlexandraPatonai NorbertBoros Bettina és Benkő Dávid. Közreműködnek a 100 Tagú Cigányzenekar szólistái.

Az érdeklődők 4800, 4000 és 3500 forintért válthatnak jegyet a darabra.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)