Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Történelmi diadalmámorban égnek az Amazonok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. május 14. 11:30
Történelmi diadalmámorban égnek az Amazonok
Gyulai Amazonok–Miskolci Vénusz 8-2 (7-1)

Az NB I.-es futsalbajnokság május 13-i helyosztó visszavágóján a Gyula Amazonok csapata a Miskolci Vénusz együttesét fogadta. Az ötödik helyért folyó párharc második felvonásában a fürdővárosi futsaltündérek a történelmi hely bebiztosítását tűzték ki célul.

Erőnek erejével írtak történelmet a Gyulai Amazonok

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Gyulai Amazonok: Palócz Mónika, Fülöp Diána, Molnár Ágnes, Kurai Nikolett és Bálint Rebeka. Csere: Balogh Noémi, Sovány Liza, Erdélyi Angéla, Németh Viktória, Mázik Flóra és Kajári Gabriella. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.

A hazai gárda lendületből érkezett a találkozóra, hiszen a két együttes első mérkőzésén 3-6-os győzelemmel hallgattatta el a miskolci aréna közönségét. A háromgólos hátrány ledolgozására utazó Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alakulat vezetőedzője nélkül volt kénytelen farkasszemet nézni Molnár Zoltánné tanítványaival.

A gyulai vezetőedző alaposan feltüzelte együttesét, hiszen a fürdővárosiak már az első percben betaláltak. A nyitó gólt a párharc első összecsapásán duplázó Bálint Rebeka szerezte, ez tökéletes alaphangot adott a történelminek ígérkező összecsapásnak. Három perccel később Molnár Ágnes ugrasztotta talpra a tornacsarnok közönségét, amikor életerős lövése pattant Almási Ildikó hálójába.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A kétgólos hátrány nem törte meg a miskolciak támadókedvét, a vendégek reményét a 4. percben megítélt és értékesített büntető hozta vissza (2-1).

A gyulai henger azonban továbbra is kiválóan működött, a magabiztos játéknak köszönhetően a mindössze 15 éves Mázik Flóra duplázni tudott, Fülöp Diána pedig elemi erővel küldte térdre a rivális csapatot (5-1). A hazai gólözön nem állt meg, hiszen a félidő vége előtt Bálint Rebeka és Sovány Liza is találatot jegyzett, így hatgólos előnnyel mehettek a csapatok az öltözőbe. Ez az eredmény már 13-4-es fürdővárosi előnyt jelentett összetettben.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A második félidőben motiváltabban és harciasabban jöttek ki a pályára a vendég csapat tagjai, a gyulaiak pedig mintha kicsit leengedtek volna. A 25. percben Kurai Nikolett szerzett gólt, majd a mérkőzés vége előtt nem sokkal a szintén 15 éves Tirpák Zsanett érkezett jó ütemben, beállítva a 8-2-es végeredményt.

A két találkozón tizennégy gólt szerző Gyulai Amazonok bebizonyították, hogy van keresnivalójuk az első osztályban. A történelmi sikerrel a fürdővárosi futsaltündérek azt is az NB I.-es mezőny tudtára adták, hogy az utolsó öt mérkőzést zsinórban megnyerő fiatal együttessel keményen kell számolni a következő bajnoki idényben.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

– Feltüzelve és magabiztosan érkeztünk a mérkőzésre, mindenképpen szerettünk volna kettős győzelemmel az 5. helyen végezni. Önbizalmat adott a csapatnak az elmúlt négy siker, azonban nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyedén fogunk győzelmet aratni a nagy múltú és kiváló kerettel rendelkező miskolci gárda ellen. A lányok kihozták magukból a maximumot, nagyon büszke vagyok rájuk. A csapat bizonyította, hogy amatőrként, szívből és alázattal is lehet nagyon szép sikert elérni – nyilatkozta Molnár Zoltánné.

GYULAI HÍRLAP • 2018. május 14. 11:30
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)