Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Húzós hétvége előtt Hajdu-csapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. május 04. 16:15
Húzós hétvége előtt Hajdu-csapat
A Gyulai Color KE a Ceglédi KE és a Szolnoki Olaj KK együtteseivel játszik május 4-én és május 6-án

Az NB II.-es kosárlabda-bajnokság soros fordulójában a Gyulai Color KE csapata a Ceglédi KE és a Szolnoki Olaj KK együtteseit várja a hazai gyűrűk alá május 4-én és május 6-án. Hajdu Zoltán legénysége az első két helyen álló gárdával csap össze az utolsó két hazai mérkőzésen.

Nehéz hétvége előtt állnak a gyulai kosarasok

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A tabella alsó harmadához tartozó gyulai gárda kőkemény mérkőzésekkel búcsúzik a hazai szurkolóktól, hiszen a bajnokság első két helyezettje érkezik a fürdővárosiak elé.

Érdekesség, hogy mindkét rivális huszonegy mérkőzést nyert meg eddig a bajnoki párharcokból, és pontosan száznégy ponttal terhelte meg a fürdőváriak kosarát.

A kőkemény hétvége első mérkőzésén, május 4-én 20 órától a Gyulai Color KE együttese a Ceglédi KE csapatával néz farkasszemet, május 6-án pedig a Szolnoki Olaj KK legjobbjai érkeznek a „várvárosi” gyűrűk alá 18 órakor.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)