Gyulai Hírlap - „Elérkezett az ideje annak, hogy a két György újra találkozzék”

Visszatérések

– Bíró György teljes mértékben illeszkedik abba a gondolatba, hogy a Kohán Képtárban olyan Gyulához kötődő nívós alkotókat mutassunk be, akik művészetükkel és személyiségükkel is kötődnek a városhoz – nyilatkozta lapunknak Durkó Károly, Gyula város önkormányzata oktatási és kulturális bizottságának elnöke, a tárlat kurátora. Mint mondta, Bíró György ezúttal hazatért, hisz utoljára 1971-ben volt egyéni kiállítása Gyulán, a Dürer Teremben. Az akkori tárlatot Búza Barna szobrászművész, az alkotó barátja nyitotta meg.

Durkó Károly úgy véli, elérkezett az ideje annak, hogy a két György, Kohán és Biró képei újratalálkozzanak, munkásságukat ugyanis sok rokoni szál köti össze, hisz Bíró Györgynek is ugyanúgy József Dezső volt a mestere, mint Kohán Györgynek. Birónak azonban volt még egy nagyon jelentős mestere, hangsúlyozta a kiállítás kezdeményezője, Aba-Novák Vilmos, akinek rendszeresen látogatta budapesti szabadiskoláját.

A június elejéig megtekinthető kiállítás közvetlen apropóját az adta, hogy elkészült a Bíró György életpályáját feltáró dokumentumkönyv, illetve Szegedről hazakerült a művész egyik fontos hagyatéka, amelyből valószínűleg szintén láthatunk majd a közeljövőben egy válogatást.

A csaknem 60 darabos gyűjteményt, amely akvarelleket és egyéb grafikai technikával készült alkotásokat tartalmaz, Székely Árpád vásárolta meg féléve egy műgyűjtőtől, akihez Bíró György Szegeden élt unokahúgától került, aki a maga során 30–40 esztendővel ezelőtt mentette magához művészrokona örökségének egyik részét. Az alkotásokra Székely Árpádnak elsősorban azért volt szüksége, hogy könyvében minél átfogóbb képet nyújtson a gyulai születésű akvarellistáról, grafikusról.

A 600 oldalas, A4-es formátumú kiadvány a nyomás magas költségei miatt egyelőre csak 40 példányban jelent meg a szűkebb baráti kör részére. De mivel digitális formában megvan, bármikor lehetne könyvet csinálni belőle, csupán pénz kérdése, mikor, jegyezte meg kérdésünkre Székely Árpád. Ennek ellenére a kötetre elő lehet jegyezni a szerzőnél, újabb kiadás azonban csak akkor lesz, ha összegyűlik legalább 20 megrendelő. Durkó Károly ezzel kapcsolatban azt mondta, nem kizárt, hogy megpróbálnak pályázati forrást keresni az anyag könyvbe rendezéséhez és kiadásához. 

Bíró György és családja élettörténetének alapja valójában a pályakép, amely a levéltári, könyvtári és múzeumi források mellett számos visszaemlékezésre építkezik. Azok nyilatkozataira, akik még élnek, és ismerték a művészt. A szöveges részeket reprodukciók egészítik ki, bőségesen. Székely Árpád két éven át tartó gyűjtőtevékenységét és könyvírói erőfeszítéseit sok mindenben segítették Bíró György még élő gyulai rokonai, akik a kiállítás létrejöttéhez is hozzájárultak a tulajdonukban lévő képekkel.

Mindig hazavágyott

A gyulai akvarellistát még életében is kevesen ismerték. Szerénységével, magába forduló jellemével nem keltett feltűnést, folyamatos önbírálatával pedig saját magát igyekezett ellenőrizni.

Bíró György 1900. április 9-én született Gyulán. A művészi alkotómunka iránti fogékonysága felnőtt korában bontakozott ki, amikor úgy döntött, elhagyja tanult mesterségét, a férfifodrászatot, és festőművészként dolgozik tovább. Egy olyan korszakban történt mindez, amikor az ország kiállítótereibe rendre beköltözött a tomboló, zajos avantgárd. Bíró György azonban nem csatlakozott az újító szellemhez. Alkotótevékenységének első csendes megnyilatkozásait egy szerény kis kockás füzet őrzi.

Tanulmányait Budapesten, Aba-Novák Vilmos szabadiskolájában végezte. Bár mestere tehetségét, felkészültségét tisztelte, tanult is tőle, nem lett a követője, olvasható Búza Barna szobrász 1971. évi méltatásában. Példaképei azok a magyar mesterek maradtak, akikkel lelki és szellemi rokonságot érzett: Rudnay Gyula, Tornyai János és Koszta József.

Látva visszavonultságát, Búza Barna egyszer elhatározta, kicsit kimozdítja otthonából, és 1943-ban elvitte magával Nagybányára, ahol ekkoriban már csak halvány nyomaiban volt fellelhető a Trianon előtti festőiskola. Bíró György mégis rácsodálkozott az ott látottakra, a hegyvidék szépségeire. Visszatérve házi tárlaton mutatta be új képeit baráti körének. Jóllehet a 20. század vezető művésznagyságaihoz sosem tudott, és nem is akart felzárkózni, még ilyenfajta kitéréseivel sem, az 1940-es évek elején akvarelljeivel egyszer elnyerte a Műcsarnok egyik díját.

Bíró György egyik legfőbb mozgatója az volt, hogy mindig hazavágyott. A zaklatott világtól távoli vidék vonzása, úgy tűnik, biztonságérzetet, megnyugvást adott neki. Érzékeny természetét nem csak az első világháború, az olasz fronton látott borzalmak, hanem az is nagyon megviselte, amikor a sarkadi cigánysoron végzett terepmunkája miatt kémkedésért a rendszer emberei be akarták kísérni.

1962. november 2-án hunyt el. Halála után munkáit testvérbátya, Bíró István és családja gondozta évekig. Koszta Rozália ebből az anyagból rendezte meg a művész első gyulai kiállítását az Erkel múzeum égisze alatt. A második, a jelenlegi 2018. június 3-ig tekinthető meg a Kohán Képtárban.