Réthy István emléktábláját Németh László esperes plébános és Petróczki Zoltánné igazgató leplezte le
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Jubileumi rendezvénysorozattal készült 25 évvel ezelőtti újraindításának megünneplésére a Gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és a Boldog Apor Vilmos Óvoda március 23-án.
Az esemény reggel 8 órakor a régi és mai diákok találkozójával indult, majd Réthy István címzetes apátplébános emléktábláját avatták fel a gimnázium földszintjén.
Németh László esperes plébános ünnepi beszédében elmondta: jól ismerte Réthy atyát, akivel évtizedekkel ezelőtt szolgáltak közösen a fürdővárosban. Hozzátette: ebben az időszakban lehetett újra az egyháznak oktatási intézménye, amit a szülők és a hívek is támogattak.
– Gyula akkor külön dicséretet kapott a miniszteri biztostól, amiért ilyen gördülékenyen sikerült három oktatási intézményt elindítani, szétválasztani. Ennek az időszaknak a gyümölcsét élvezik most azok a diákok, akik itt tanulnak – emelte ki Németh László.
Petróczki Zoltán, az újraindított iskola első igazgatója
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba