Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nem maradunk teremfutball nélkül

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. március 13. 15:30
Nem maradunk teremfutball nélkül
Idén is megrendezik a Jobbágy Zoltán Öregfiúk Meghívásos Labdarúgó Tornát

A Sportcsarnok Kupa lezárását követően sem marad labdás csata nélkül a fürdőváros teremlabdarúgást szerető közönsége, hiszen idén is útjára indul a Jobbágy Zoltán Öregfiúk Meghívásos Labdarúgó Torna március 17-én. A városi tornacsarnokban rajtoló kupán idén is négy gárda csap majd össze.

az idei tornán is minden szem a labdán lesz 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A negyvenöt év felettiek megmérettetésén négy csapat vesz részt: a két hazai csapat mellett az MTK Veterán és a Csaba 60 együttese is pályára lép.

A mezőny egy egész napos küzdelemsorozaton méri össze tudását. A tavalyi tornán a Kórház csapata emelhette magasba a bajnoki serleget, a három kihívó azonban idén remek erőt képvisel. A rangos eseménynek idén is lesz meglepetés vendége, hiszen az előző tornán az MTK Veterán csapatában zsonglőrködő Farkasházy Tivadar ebben az évben is célba veszi az ellenfelek kapuját.

A torna résztvevői a következő párosításokkal kezdik meg az első fordulót: MTK Veterán – Csaba 60 és Kórház – Kövizig-Fuszek. Az aranyért hajtó együttesek három forduló alatt döntik el a végső sorrendet.

A negyvenöt év felettiek csatái 9 órakor kezdődnek el a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)