Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Banner Zoltánnal tereferélhetünk a Művész Kávéházban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • KULTÚRA • 2018. február 28. 14:00
Banner Zoltánnal tereferélhetünk a Művész Kávéházban
A művészettörténésszel március 2-án találkozhatnak az érdeklődők a Jókai Színházban

banner zoltán

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Banner Zoltánnal folytatódik a Jókai Színház Terefere a Művész Kávéházban című sorozata március 2-án, pénteken 17 órakor.

Banner Zoltán művészettörténész, költő és előadóművész. Művészeti íróként és művészettörténészként több mint ezer tanulmány, cikk, katalógus-előszó szerzője. Ötvennyolc könyve jelent meg. Számos kiállítást rendezett és nyitott meg Erdélyben, valamint Magyarországon. Rádiós és tévéműsorok szerkesztője, illetve szereplője.

Előadóművészként 1964-től lép fel rendszeresen hazai és külföldi pódiumokon. Tíz önálló irodalmi estet szerkesztett, rendezett, mutatott be. A legkülönbözőbb irodalmi, művészeti, közművelődési rendezvények állandó résztvevője. Fellépéseinek száma megközelíti az ezret, négy előadóestjéről hanglemez készült. Versei, tanulmányai egyebek mellett a Bárkában jelennek meg rendszeresen.

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje elismeréssel is kitüntetett Banner Zoltánnal a Kállai-díjas Kadelka László beszélget.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)