Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Beoltva gyümölccsel és kerttel

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Pomázi Ferenc • MAGAZIN • 2018. március 04. 07:00
Beoltva gyümölccsel és kerttel
Régi gyümölcseink

képünk illusztráció

Forrás: Mellam.wordpress.com

Tisztelt Kertbarátnők és Kertbarátok!

Az elmúlt hétvégén újfent tartottunk gyümölcsfaoltási bemutatót. Vendégek és érdeklődők az egész megye területéről jöttek, mely igen nagy megtiszteltetés részünkre.

A rendezvényt a Wenckheim Krisztina Alapítvány, a Hagyományőrző Gazda és Kertbarát Kör, valamint a Régi Gyümölcsfajták Baráti Köre bonyolította le. A régebbi gyümölcsfajták lényegesen nagyobb ellenálló képességgel rendelkeznek. A felhasználhatóságuk is kiterjedtebb, ezért érdemes bennük gondolkozni. A március végi gyümölcsoltásokra már most felkészülhetünk, az oltóvesszőket begyűjthetjük a kívánt fajtákból. A vesszőket nedves ruhába csavarva tegyük a hűtőszekrény aljába, míg elérkezik a megfelelő idő az oltásra. A Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe március 25. Természetesen az időjárás ezen változtathat a kitavaszodás szerint. Az eljövendő hideg napok irányítsák a figyelmünket a fagyveszélyes helyekre. A növényvédő szerek ne maradjanak a fagyos helyen, a kerti csapok víztelenítését ellenőrizzük, hogy ne érjen minket meglepetés.

És ami a legfontosabb: a kis madaraink etetése, itatása, mert az életben tartásuk kötelességünk és természetesen  – önző módon – érdekünk is. A kerttavainkat, a halak védelmében egy-két hétig nem kell jégteleníteni, addig kibírják. Amennyiben ez az idő kinyúlna, akkor is csak óvatosan, nem döngetve repesszük meg a jeget, ugyanis a halak a nagy dübbenésekre igen érzékenyek.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)