A GYULAI CSEVEGŐK ONLINE FÓRUMA
Illusztráció: Gyulai Hírlap
Használt pelenkát talált a háza előtt Radnóti Edit, aki az „ajándékról” egy fotót is feltett a Gyulai csevegő Facebook-oldalra.
„Nagyon köszönjük az Eötvös utcában, a gyermekorvosi rendelő melletti házunk elé letett meglepicsomagot, de legközelebb inkább lemondanánk róla” – jegyezte meg.
Don Diego Tamás szerint a poszt megosztása helyett ki kellett volna dobni a pelenkát. Radnóti Edit erre úgy reagált, nem okoz számára gondot, hogy a kukába dobja a „csomagot”, posztját figyelemfelhívásnak szánta.
„Nem felháborodáskeltés volt a célom ezzel a képpel, mindössze arra szeretném felhívni vele a figyelmet, hogy az a mi utcánk, a mi városunk, a mi környezetünk, egy kis odafigyeléssel olyan könnyen tisztán tartható” – fejtette ki.
„Nehogy már az utcán dobálják el a használt pelust. Legközelebb mi lesz ott?” – írta Hajdú Eszter.
„Én is szembesültem ma vele, ahogy orvoshoz mentünk a kisfiammal! Szomorú, hogy ilyen emberek is vannak!” – vélekedett Petroly Angelika.























