rátóti zoltán és huzella péter
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
– A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebben egy pohár bor mellett. Ha megöregszem, pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől. A pince helyét is kinéztem, nem messze otthonomtól: gyalog járok majd ki, s vigyázok, hogy a környékbeliek, bortermelők, gyümölcsöskertek tulajdonosai, vincellérek ne tudjanak meg semmit városi múltamról – ezzel a Márai Sándor-idézettel alapozta meg és foglalta keretbe előadását Rátóti Zoltán (a Hamvas-hangoskönyvek magyar hangja) és Huzella Péter, akiket már régóta jó barátság fűz az isteni nedűhöz.
A Márai-szöveg sem véletlenül kapott méltó helyet produkciójukban. Az író ugyanis 1941-ben, alig negyvenévesen még arról álmodozott, hogy a városkörnyéki szelíd dombok ölében öregkorára borospincéje lesz. A vén hordóiban jóféle magyar borok dohognak majd, vendégeit pedig az agg diófa alatt olaszrizlinggel fogja várni, mert „az olasznak nevezett magyar rizlingben van valamilyen otthonos bizalmasság; az ember úgy issza, mint mikor rokonokkal beszél”.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
De Márai Sándornak nem lett pincéje öregkorára.
Lett viszont számos önálló írása a borról, köztük a már klasszikussá vált Magyar borok című, amelyből írásunk bevezetőjében a Gyulára vendégségbe érkezett művészekkel összhangban idéztünk. Ám a mennyei ital a Füves könyv, a Szindbád hazamegy és a Teljes Napló című műveiben is előbukkan. Olyan alkotásokban, amelyekből bármikor és bárhol jó olvasni, amelyekbe jó belehallgatni, amennyiben felolvasnak belőlük egy pohár finom bor mellett.
Rátóti Zoltánt és Huzella Pétert is jó volt hallgatni (egy pohár finom bor mellett).
A bor filozófiáját Hamvas Béla 1945 nyarán, egy Balatonberényben töltött rövid vakáció alatt írta meg, és máig kultikus értéket képvisel a borivók körében. Könyve azonban nemcsak azok számára remek olvasmány, akik életében a borivásnak helye van, hisz a bor apropóján Hamvas a transzcendens világról, a szertartásokról és az ünnepekről is beszél soraiban, egyfajta istentiszteletet készít elő. Arról szól sodró lendülettel, miként lesz a hétköznapiból természetfeletti, a profánból pedig szakrális, mert a játék végére csak ez a két pólus marad.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
És ahogyan művében sorra bejárja a hazai bortermelő vidékeket, és feltárja kincseiket, úgy megy végig Rátóti Zoltán és Huzella Péter is a bor kultúrtörténetén Tinódi Lantos Sebestyén, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Zalán Tibor és a nézőközönség társaságában. Egyetlen pohár bor jelképes elfogyasztása mellett, mert a ránk szánt idejükbe ennyi pont belefér, az előadók szavahihető választ adnak műsorukban arra a lényeges, életformáló és motiváló kérdésre, hogy mit igyunk, mikor igyunk, hogyan igyunk és hol igyunk.
– Mert nincs szebb halál, mint egy diófa alatt, a borospince előtt, ősszel, közvetlenül a szüret után, amikor az újbor már szunnyad és erjed a hordókban, a diót leverték a fáról, s a napnak szelíd ereje van még, mint az öreg ember szerelmének. Itt ülök majd egy padon, háttal pincémnek, ahol boraim pihennek, a kecskelábú asztalnak könyökölve. A mélyben a csepeli tájat látom, a messzeségben hazám lapályait. Könyvet csak ezeréveset olvasok már ebben az időben, s óbort iszom hozzá, ötéves somlóit. Így várom a halált – hallhattuk a néhol pajkos, néhol idilli, összes részletében mégis hiteles összeállítás fináléjában.
Az irodalmi est után a felnőtt publikum Balla Géza ménesi pincészetének gyönyöreivel ismerkedhetett meg a színház kávézójában.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
