bulizenekarral és hagyományos szilveszteri menüvel várta vendégeit a Hunguest Hotel Erkel
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
Kun Bernadett értékesítési elmondta, hogy a hotel vendégei szilveszter napján évről évre szinte ugyanazok.
– Legalább nyolcvan százalékban visszatérő vendégeink vannak, akiknek csaknem fele romániai, a többiek leginkább Magyarországról érkeznek. A vacsorához minden este élőzenét kínálunk, ami az ünnepekkor kiegészül egy földszinten folytatódó koncerttel és játékos kaszinóval. Szilveszterkor bulizenekarral várjuk a vendégeinket, és hagyományos szilveszteri menüt kínálunk mellé – árulta el a szálloda értékesítési vezetője, aki azt is hozzátette, hogy korosztály szempontjából vegyes a vendégkör, hiszen a kisgyermekes családoktól a nyugdíjasokig érkeznek hozzájuk ünneplők.
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
Gál Zsoltot, a szálloda séfjét is megkérdeztük arról, milyen ünnepi menüvel készültek, aki elmondta, hogy ilyenkor igyekeznek azokat az ételeket felkínálni, amiket szeretnek, megszoktak a vendégeik és hagyományosak szilveszterkor.
– Ilyenkor nem a különlegességeket kedvelik a vendégeink, hanem a megszokott ételeinket, jó minőségben. Bőrös karajból hatvan kilót sütünk le, őzcombból negyvenkét kilót, és rozé kacsamellet is készítünk, hatvan kiló húsból. A könnyebb ételek kedvelőinek csőben sült fogast kínálunk, ebből harminc kilót készítünk el, és töltött pulykából is ugyanennyit – részletezte a szálloda konyhafőnöke.
Gál Zsolt hozzátette, hogy a ízletes húsokhoz rengetegféle köretet kínáltak, és a menü elkészítésekor legfontosabb szempont az volt, hogy a színes legyen, és minden vendég megtalálja benne a kedvére valót.
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
























