Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hatórás röplabdával zárták az évet az Erkel-gimnáziumban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. december 23. 16:00
Hatórás röplabdával zárták az évet az Erkel-gimnáziumban
Ötvenhét mérkőzésen több mint száz játékos lépett pályára

Újra megrendezték a hatórás röplabdatornát december 15-én az Erkel Ferenc-gimnázium sportcsarnokában. A sportnapon több mint száz játékos zárta röplabdával az évet.

Hat órán át röppent a labda

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A 14 órakor kezdődő maratoni rendezvény ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét. A röplabdacunami során két hálónál folytak a küzdelmek: hét lánycsapat és tizenhárom fiúegyüttes vetélkedett a végső győzelemért. A nap folyamán harminchat férfi és huszonegy női mérkőzést láthatott a közönség.

A női mezőnyben a Veteránok csapata maradt állva a legvégén, a férfi mezőny bajnoka pedig a Sörök Urai együttes lett. A két legjobban küzdő csapatnak járó elismerést a Metál pockok és az Elvtársak „válogatottja” érdemelte ki.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A mérkőzések végén a Czoldánné Domokos Györgyi testnevelő tanár értékelte a csapatokat, valamint Bencze Gréta, az iskolai diákönkormányzat elnöke, illetve Varga Ambrus diákigazgató adta át az emléklapokat, okleveleket és a helyezéshez tartozó szaloncukrokat.

Eredmények: 1. Veteránok, 2. Winner is coming és 3. Volleyball Queens, valamint 1. Sörök Urai, 2. Tanárok és 3. Betyárok.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)