Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A krízisidőszakban is minden segítséget megkapnak a fedél nélkül élők Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. HÍREK • 2017. december 21. 09:00
A krízisidőszakban is minden segítséget megkapnak a fedél nélkül élők Gyulán
Ünnepi szeretetvendégséggel várják a rászorulókat a nappali melegedőben

November elseje óta tart a krízisidőszak a hajléktalanellátásban. Gyulán sem maradnak segítség nélkül a fedél nélkül élők, ugyanis a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet gyulai központjában fokozottan ügyelnek a rászorulókra.

Kónya Gizella

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Ahogy azt Kónya Gizellától, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Szociális és Fejlesztő Központ gyulai intézményének vezetőjétől megtudtuk, a jogszabályi előírásoknak megfelelően az intézményben november elseje óta tart a krízisidőszak. Ez azt is jelenti, hogy a különösen hideg időre sem készülnek rendkívüli intézkedésekkel, hiszen ebben az időszakban egyébként is fokozottan ügyelnek az ellátásra szorulókra.

– Ilyenkor az utcai szolgálat munkatársai folyamatosan járják a várost az úgynevezett teajárattal, aminek keretében forró teát, tartós élelmiszert, friss kenyeret, hálózsákot és takarókat visznek a hajléktalanok számára. Az autóban mindig van kötszer, gyógyszer és meleg ruházat is.

Az utcai szolgálat munkatársai mindenkivel napi kapcsolatban vannak, és megpróbálják „becsalogatni” a hideg utcáról azokat az intézményi ellátásba, akik nem akarnak együttműködni a központtal.

A központvezető aláhúzta, hogy számukra a legfőbb cél az, hogy mindenki bekerüljön hozzájuk, várják a bajba jutott embereket. A gyulai intézmény reggel fél kilenctől este hatig nyitva tartó nappali melegedő, egy este hattól reggel fél nyolcig üzemelő éjjeli menedék, illetve egy bentlakásos átmeneti szálló. A nappali melegedőben orvosi ellátásra, tisztálkodásra és akár az elveszett vagy hiányzó okiratok pótlására, beszerzésére is lehetőség van.

A legtöbben azonban annak örülnek igazán, hogy legalább napi egyszer étel kerül az asztalra. A téli időszak alatt az ország összes hajléktalanellátó intézménye rugalmasan fogadja az elesetteket. A krízisidőszakban teljes kihasználtsággal működik az ellátás, így Gyulán is gyakorlatilag telt házzal üzemel a hajléktalanszálló. 

Ha bárki krízishelyzetben lévő embert lát vagy ismer, az utcai szociális szolgálatot munkanapokon 14–22 óráig a 06-30/690-80-21 telefonszámon hívhatja, az intézmény 0–24 óráig elérhető a 06-66/562-740 vagy a 06-30/883-07-97 telefonszámon.

Az ünnepek alkalmával szeretetvendégséggel is készül ellátottjai számára a segélyszervezet gyulai központja.

– December 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén egy egyszerű ünnepi ebéddel várjuk a rászorulókat tizenkét órától a nappali melegedőben, a Zrínyi tér 2. szám alatt.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)