Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kiderült, kik lettek idén a város legügyesebb meseírói

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2017. december 16. 09:00
Kiderült, kik lettek idén a város legügyesebb meseírói
Húsz pályaműből választották ki a legjobbakat

Novemberben hirdette meg téli meseíró versenyét a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont Itt az új esztendő címmel 8–13 év közötti gyermekek számára, akiktől három gépelt vagy hat kézzel írt oldal terjedelemben várták az alkotásokat.

Díjátadó az Almásy-kastély kápolnájában 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Fontos kitétel volt az is, hogy a történetekben szerepelnie kellett az alábbi szavaknak: varázslat, kívánság, álom, jótündér, fogadalom, nagymama és kistestvér.

December 15-én az Almásy-kastély Látogatóközpontban hirdették ki a győzteseket. Fábián Tamás, az intézmény kommunikációs vezetője kérdésünkre elmondta: 20 pályázat érkezett, melyek között két kategóriában hirdettek győzteseket.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az idei díjazottak: 

l. kategória (2007)

1. Józsa Lora: A titok

2. Jámbor Pál: Egér-újesztendő

3. Pősz Regina: Mandulás süti

Különdíjat kapott Bacsa Luca.

 

ll. kategória (2008–2009)

1. Juhász Blanka: Itt az új esztendő...

2. Lukács Enikő: Karácsonyi álom

3. Fejes Máté: A Jótündér

A 2005-ös születésű Megyeri Bence különdíjat kapott.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)