Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
Karácsonyfa-díszítő verseny hirdetett december elején a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont, amire iskolai osztályokat és civil közösségeket is vártak.
A jelentkezők feladata december 8-án a kastély előtti sétányon elhelyezett háromméteres fenyőfák egyikének feldíszítése volt. Nevezni az időjárási viszonyokat jól tűrő dekorációkkal lehetett, mert a karácsonyfák a kávézó teraszán egészen vízkeresztig láthatók.
A helyszínen megtudtuk, hogy idén három csapat érkezett. Főként diákok dekoráltak, méghozzá saját készítésű díszekkel. Az őket kísérő tanárnők egyike, Zsidó Ágnes lapunknak elmondta: a szülők is sokat segítettek a csodaszép díszek elkészítésében.
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
– Már tavaly is részt vettünk a kihíváson, amire most egy elsős és egy harmadikos osztályt hoztunk el. A dekorációink jól tűrik majd a rossz időt, mert főként hungarocellből, laminált színezőből vannak, de az egyik szülőnk gyönyörű textildíszeket is varrt – részletezte diákok kísérője.
Kukla Ildikó, az esemény szervezője kérdésünkre kiemelte: már két éve hirdetik meg a karácsnyi kihívást a helyiek között, és idén sem állítanak fel rangsort, mindenkit díjaznak, akik részt vesz a kastély téli programján.
A nyüzsgő délutáni programon a díszítésbe az apukák és anyukák is besegítettek. Az ügyes dekorálók munkáját édességgel és kreatív eszközökkel teli ajándékcsomaggal jutalmazták.
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter