A város Adventi koszorúján Görgényi ERnő polgármester gyújtotta meg az első gyertyát
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
Életünk a várakozás iskolája
A Harruckern téren Görgényi Ernő polgármester Gyula város önkormányzatának nevében Pilinszky János, a lélek egyik legnagyobb lírikusának gondolataival köszöntötte az egybegyűlteket advent első vasárnapján. Így fogalmazott: életünk nem csak cselekedetek, de talán még inkább a várakozás iskolája.
Persze maga a várakozás is sokféle lehet, mondta a polgármester. Van, amikor az elkerülhetetlenre várunk szinte kényszerűen, van, amikor a megszokottra, és van a várakozásnak egy másik fajtája is, amely különleges, sőt, varázslatos. Ez a karácsonyi készülődés, amely elsősorban lelki, izgalmas és örömteli.
Görgényi Ernő kiemelte, a gyulai egy családhoz hasonlatos összetartó közösség, ezt számos alkalommal bizonyítjuk. Az idei év talán legfelemelőbb, legillusztrisabb pillanata az volt, amikor a koraszülött-mentőautó megérkezésének örvendett felnőtt és gyermek egyaránt. Abban a pillanatban benne volt a közösségi érzés. Valami olyasmire vártunk, amelyért mindnyájan tettünk valamit. Összedolgoztunk, és együtt tudtunk örülni a sikernek. Ez az érzés van jelen a szívünkben karácsonykor is. Ezt támogatja a külcsín, amely segít a felkészülésben, és ezért öltözik ünnepi díszbe a város az adventi időszakban, hangsúlyozta a polgármester.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
Új fények gyúltak
Hogy az idei ünnep a korábbiaknál ragyogóbb legyen, a város önkormányzatának kezdeményezésére csinosítottak az amúgy is hangulatos gyulai díszkivilágításon. Mostantól új díszek világítják meg a Vértanúk útját, fényfüzérbe öltözött a Bodoky utca, a Kapushíd és Béke sugárút által határolt Élővíz-csatorna mindkét partja.
Az ünnepi készülődés fényét a gyulai intézmények, civil szervezetek vására és a Harruckern téri közös gyertyagyújtás is emeli immár jó néhány éve. Új helyszínként az Almásy-kastély kapcsolódott be az eseménysorba. Az impozáns épület parkjában ezentúl minden pénteken és szombaton vásárt fognak tartani advent végéig. Itt nem az árusításra helyezik a hangsúlyt, hanem az ünnepvárás hangulatára, a karácsonyi zene melletti gesztenyézésre és forralt borozásra, jelezte a polgármester. Hisz nemcsak vásárolni, hanem készíteni is lehet majd ajándékokat, díszeket és csomagolási kellékeket.
– Tele leszünk karácsonyi programokkal. Koncertből is öt lesz, a metáltól a dzsesszen és a népzenén át az Erkel Ferenc Vegyeskar csodálatos fellépéséig mindenféle műfajból kapunk majd ízelítőt – húzta alá a városvezető.
Görgényi Ernő gondolatait azzal zárta, hogy áldott, örömteli adventi készülődést és nagyon boldog, családi körben töltött karácsonyt kívánt minden gyulai polgárnak.
Boldog új évet az egyházaknak!
Kovács József országgyűlési képviselő azt méltatta, mennyire szép Gyulán annak a hagyománya, hogy közösen gyújtják meg a gyertyákat. Szólt arról is, hogy az egyházi év az advent kezdetén elválik a világitól, így az egyházaknak akár boldog új esztendőt is kívánhatnánk ezen a napon.
Ilyenkor, december elején a számvetést is elkezdjük mindnyájan, megnézzük, mi az, amiért hálát kell adnunk. A karácsonyig terjedő egy hónapot így ennek szellemében, ennek tiszteletében töltjük el, hogy méltó tartásban érjen bennünket a szent ünnep, fogalmazott a képviselő.
Az advent nem kellene, hogy különleges legyen az életünkben, hisz az év mindenik napját adventként kellene megélnünk, magyarázta Pápai Attila evangélikus lelkész. Nyugodtan élvezhetjük a karácsonyi vásárok hangulatát, a feldíszített Kossuth tér látványát, a rendezvényeket, de ügyeljünk arra, hogy advent igazi célja, a megváltó születésére való felkészülés ne halványuljon el szívünkben. Legyen értékes ünnepünk, kívánta az egybegyűlteknek a lelkész.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
Isten ajándékba adott bennünket egymásnak
Karácsony az ajándékozás időszaka is, de nem mindegy, mit adunk, és nem mindegy, hogyan, figyelmeztetett Baráth János református lelkész. Az ünnepi hangulatban ne feledkezzünk meg arról, hogy Isten ajándékba adott bennünket egymásnak. Fontosak a karácsonyi fények, ízek, illatok is, de csak annyiban, amennyiben ráhangolnak az ünnepre. Ha elhangolnak tőle, bajba kerülünk.
Sok és sokféle a hamisítvány, és mindenik azt a látszatot keltheti, hogy olyan, mint a valódi, ám a valóságban hamar tönkremegy, elromlik, értéktelenné válik. Amit Isten nélkül hozunk ki a karácsonyból, olyan, mint a hamisítvány, nyomatékosította a lelkész. Ahol meghamisítjuk az ünnepet, és kihagyjuk belőle Krisztust, ott lesz a világ világosságából szemfényvesztés, Isten ajándékából üres vásárlási láz, a békességből pár napos fegyverszünet. A szeretetből üres karácsonyi hangulat.
Baráth János azt üzente, mindenki élje meg a valódi ünnepet, fogadja el azt, aki önmagát adta értünk. Végül felvetette: ajándékozzuk meg egymást azzal, hogy a másikat ajándéknak tekintjük, olyan ajándéknak, amit nem kell időnként lecserélni.
Türelem, jó tanterv készült!
Matuz József baptista lelkész saját tapasztalataiból kiindulva fejtette ki, hogy adventkor szembejön velünk valaki, akire nem számítottunk. Úgy vélte, könnyű és egyszerű arról beszélni, mennyire fontos a szeretet az életünkben, de mennyivel nehezebb arra a kérdésre válaszolni, hogyan kell jól szeretnünk a szemtelen kamaszunkat, a figyelmetlen férjünket, feleségünket, a kiállhatatlan kollégát, a rosszindulatú szomszédot, a mindent kritizáló bácsit vagy nénit az utcából.
Jó tanterv készült azonban erre Istennek köszönhetően. Naponta kifejezhetjük például a megbecsülésünket azok felé, akiknek már nagyon régóta nem mondtunk dicsérő szavakat. Elmehetünk meglátogatni egy beteget, vagy valaki mást, aki nekünk szeretné kiönteni a szívét. Felajánlhatjuk a szomszédnak, hogy vigyázunk a gyermekére, és a magányos bácsit, vagy nénit meghívhatjuk egy jó vasárnapi ebédre. Tegyünk gesztusokat azok felé, akik nem feltétlenül szolgáltak rá a figyelmünkre, javasolta zárszóként Matuz József.
Márk Tivadar görögkeleti lelkipásztor a türelem fontossága köré építette fel beszédét. Aláhúzta, nem mindegy, készülünk-e urunk eljövetelére, és ha igen, miként, mert amikor újra eljön, bíróként fogja számon kérni tetteinket. Ítélni készül élőket és holtakat. Legyünk türelemmel, hisz ha Isten velünk van az idők végezetéig, ki lehet ellenünk?
Az Úr az adventi időszakban is magához hív, hogy elvegye félelmeinket. Nekünk az a küldetésünk, hogy reményt tápláljuk a környezetünkben élőkben, hálát adjunk azokért, akik türelmesek voltak hozzánk, akik a türelemben nekünk példát mutattak a türelem jutalmáért.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
Gyermekkórus űzte el a sötétséget
A Harruckern téri koszorút Kovács Péter római katolikus plébános esperes áldotta meg. Imájában összefoglalta, a fény Istent jelképezi, aki az élet világosságának mondotta magát, és azt akarta, hogy elűzze életünkből a sötétséget. Nem elég tehát csak a koszorún meggyújtani a fényt, hanem a szívünkben is meg kell gyújtanunk, hogy Krisztus fényében járhassunk, fogalmazott az esperes. Az első gyertyát Görgényi Ernő polgármester gyújtotta meg.
A Kossuth téri körforgalomnál a Karácsonyi János katolikus iskola gyermekkórusa örvendeztette meg a hallgatóságot ünnepi műsorral. Ezt követően itt is kivilágították a Japánkert Barátok Köre Egyesület által elhelyezett adventi koszorút.



























































