Nótaest a gyulai Vigadóban
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
– Minden évben szoktunk egy nagyobb rendezvényt tartani. Most szeretnénk felajánlani bevételünk egy részét a hét hónapos, májdaganattal küzdő Csató Dorottyának, ezzel is hozzájárulva a gyógyulásához – mondta Nagy Ferencné. A klub elnöke azt is elmondta, hogy az este középpontjában természetesen a nótázás áll. Egy héttagú cigányzenekar szolgáltatja a talpalávalót, amelyet a meghívott énekeseket kísérték.
– Ha igaz, hogy „akinek nótája nincsen, annak szíve sincs”, akkor Gyulán sokaknak van szíve – kezdte köszöntőjét Görgényi Ernő polgármester. A városvezető úgy fogalmazott, hogy öröm látni, hogy ennyi ember eljött a rendezvényre, hiszen néhány éve még azért küzdöttek, hogy felújíthassák a Vigadót és környékét, hogy megfelelő környezetet tudjanak biztosítani azoknak a művészeti csoportoknak, közösségeknek, akik időről időre összegyűlnek, és értékteremtő munkájukkal hozzájárulnak a város fejlődéséhez.
– A mai est házigazdájának, a Gyulai Nyugdíjasok Nótakedvelő Klubjának tagságát a nóták, a nótázás szeretete hozta össze. Azt pedig, hogy ennek a műfajnak a szeretete milyen erős, éppen egy közelmúltban megrendezett összejövetel világította meg számomra.
A résztvevőket Nagy Ferencné üdvözölte
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Görgényi Ernő felidézett egy gyulavári sportcsarnokban rendezett családi napot, amelyen szépkorú gyulavári és gyulai polgárok adtak elő egy nótákból összeállított blokkot. Mint mondta, ez is bizonyítja, hogy ez a műfaj összehozza az embereket, közösséget teremt.
A városvezető kiemelte az este különlegességét is: a szervezők a bevétel egy részének felajánlásával igyekeznek segíteni Csató Dorottya gyógyulását, amelyhez a fellépők is hozzájárultak, ugyanis nem gázsi fejében érkeztek a fürdővárosi összejövetelre.
A polgármester köszöntője után elkezdődhetett az este, amelyre az ország minden szegletéből érkezett nótaénekesek. A résztvevők közös vacsorával, majd énekléssel és táncolással fűzték szorosabbra a kapcsolatot.
A rendezvényen Görgényi Ernő mondott köszöntőt
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

























































