Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Jó tanácsok az emlékezés napjaira

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. október 28. 19:00
Jó tanácsok az emlékezés napjaira
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatója

Október utolsó és november első napjaiban elhunyt szeretteinkre emlékezünk. A rendőrség Békés megyében is bűnmegelőzési tanácsokkal, szükség esetén a forgalom segítésével igyekszik tenni a temetőkbe látogatók biztonságáért.

Mindenszentek és halottak napja közeledtével egyre többen kelnek útra, Békés megyében is megélénkül a forgalom. A rendőrkapitányságok munkatársai az elmúlt hetekben felvették a kapcsolatot a temetők gondnokaival, üzemeltetőivel, valamint a polgárőrökkel és az önkormányzatok közterület-felügyeleti csoportjaival.

A sírkertekbe a forgalmasabb időszakokra állandó jelenlétet, illetve visszatérő ellenőrzéseket szervezett a rendőrség közrendvédelmi és bűnügyi szolgálata. Az ellenőrzések célja a közlekedők segítése, illetve a lopások megelőzése. Ennek érdekében a rendőrség kéri, hogy az elhunyt szeretteik sírjait látogatók csak annyi pénzt vigyenek magukkal, amennyire a virágok, mécsesek megvásárlásához vagy az utazáshoz szükségük van. Ha bankkártyáikat nem szeretnék használni, akkor hagyják otthon!

A sírok gondozása közben ne tegyék le a földre, sírkövekre a táskáikat és semmiképpen ne hagyják még rövid időre sem őrizetlenül személyes dolgaikat! A leállított, lezárt autók utasterében üléseken, kalaptartón, műszerfalon ne hagyjanak telefont, táskát, kabátot! Ha semmiképpen nem tudják magukkal vinni ezeket a dolgokat, akkor ne a temető parkolójában, hanem még otthon, elindulás előtt pakolják be a csomagtartóba. Járműveiket, amennyiben erre lehetőség van, jól megvilágított helyen állítsák le és minden ajtót zárjanak be, az ablakokat húzzák fel! Kerékpárjaikat is lakatolják le, a kormányon, illetve a kosarakban ne hagyjanak semmit! Ha autóbusszal, vonattal utaznak, ügyeljenek arra, hogy a táskájuk ne maradjon nyitva, és a könnyen hozzáférhető zsebeikből se tudjanak semmit kivenni!

Mindenszentekhez és halottak napjához kapcsolódóan Békés megyében két helyszínen működik majd a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Mobil Bűnmegelőzési Centruma. Békéscsabán, a Temető soron, az Alsóvégi (vasúti) temetőnél október 30-án délelőtt fél 10-től várják hasznos információkat tartalmazó kiadványokkal, tanácsokkal az elhunyt szeretteikre emlékezőket. Másnap, október 31-én fél 10-től Orosházán, a Báthory utcában, az Alvégi temetőnél lesz a bűnmegelőzési információs pont. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)