Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nekünk jár a zenéje

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • KULTÚRA • 2017. október 06. 13:30
Nekünk jár a zenéje
Vadonatúj lemezzel mutatkozik be Szilágyi Attila gyulai énekes-gitáros

Szilágyi Attila

Fotó: Gyulai Hírlap

Vadonatúj lemezzel mutatkozik be Szilágyi Attila gyulai énekes-gitáros. A 24 éves muzsikus Gyulán, a zeneiskolában kezdte, majd a Kőbányai Zenei Stúdió ének tanszakán folytatta tanulmányait. Egy évtizede foglalkozik a zenével, korábban több gyulai csapatban is közreműködött.

– Koncertjeim során akusztikus gitáron kísérem magam. A műsoromban saját dalokat, valamint mai slágereket, pop-, illetve rockdalokat szólaltatok meg. Előadásom célja, hogy saját dalaimon keresztül gondolataimat, érzéseimet átadjam másoknak és népszerű feldolgozásokkal szórakoztassam a közönséget – nyilatkozta a Gyulai Hírlapnak Szilágyi Attila.

A gyulai muzsikus három esztendővel ezelőtt kezdett dalok írásába és aktív koncertezésbe. Kezdetben főleg kisebb városi rendezvényen lépett föl akusztikus műsorával, azóta országszerte számos fesztivál vendégeként adott már koncertet. Idén ősszel érezte azt, hogy elérkezett az idő, hogy egy hangzóanyagon mutassa be szerzeményeit.

– Az engem ért inspirációknak köszönhetően 2017 szeptemberében hosszas készülődés és stúdiózás után elkészült az első saját albumom, a „Neked jár”. A tizenkét pop-rock dalt tartalmazó album egy összegző lemez, melyen meghallgathatják az elmúlt években írt saját szerzeményeimet. Mindenkinek ajánlom kortól függetlenül, mert a dalok témái az élettel kapcsolatosak, és olyan történetekről, élményekről, tapasztalásokról szólnak, amelyek bárkivel megtörténhetnek – fűzte hozzá az ifjú zenész.

Szilágyi Attila lemezébe belehallgathatnak a Youtube.com (Szilágyi Attila – Mindig kell valami más) nevű internetes portálon.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)