Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kinyitott lélekfolyosók

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Fodor György • KULTÚRA • 2017. szeptember 25. 10:00
Kinyitott lélekfolyosók
Sardar Tagirovksy a Boróka Magyar–Székely Kulturális Egyesület meghívására érkezett Gyulára

A Mogyoróssy János Városi Könvytár Simonyi-olvasótermében gyűltek össze azok a kulturlelkek, akik Sardar Tagirovskyt szerették volna meghallgatni, aki a Boróka Magyar–Székely Kulturális Egyesület meghívására és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával mesélt az erdélyi magyar színházi kultúra világáról rendezői szemmel.

sardar tagirovsky

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Ki kell lépni a komfortzónákból

A vendéget Bokor Ildikó, az Egyesület elnöke köszöntötte. Sardar Tagirovsky többször járt már Gyulán, szereti városunkat, érzi a benne rejlő spirituális erőt. Korábban rendezett, játszott és előadott nálunk. Idén például Tamási Áron Zöld ág című művéből a Zongotát alkotta meg mestere, Bocsárdi László felkérésére. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója is kíváncsi volt, hogyan küzd meg a orosz-tatár gyökerekkel rendelkező tanítvány az erdélyiséggel.

Köztudott ugyanis, hogy az erdélyi ember mélylélektana nagyon spirituális és természetközeli. Semmi sem biztos az életben, ez esetlenné teszi az embert, ugyanakkor az esetlenség és állandó bizonytalanság, a létfenyegetettség elengedhetetlen a színházi játék megszületésekor. A pontos gesztusok kialakításában és az akciók irányításában szükséges a spontaneitás báját alkalmazni. Ha meghagyjuk a színészek önálló kibontakozásának lehetőségét, akkor tulajdonképpen a képzeletnek engedünk teret, amivel bármire képesek lehetünk. A színpadi kép ugyanúgy egy-egy gondolati terméknek a manifesztációja, szellemi erőnk fizikális kiteljesedése, megvalósulása, mint maga a darab a megírás pillanataiban.

Ezt a pillanatsort kell a színpadi munka során újra meg/átélni. A közös gondolkodás alatt messzemenően ki kell lépni a komfortzónákból. El kell hagyni az a liftet, amelyben mindannyian állunk szorongva, fizikálisan szorosan egymás mellett, de lélekben végtelen távolságra a másiktól. A szorongás eszenciája a szocializációs folyamattal érik meg, azaz a növekedés során a számtalan gátló szóval lassan elveszítjük emberi alaptermészetünket, amely gyermekkorunkban még a játékra, felfedezés örömére épített. A színészeknek az a feladata, hogy a színházban, ahol az örök jelenben megszületik általuk a darab mondanivalója, igazat szóljanak.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A színház egy szakrális világ

Nem attól jó színész valaki, hogy hitelesen tudja hazudni a karakterét, hanem ha lehetőségeihez mérten a legtökéletesebben mondja el az igazat, ha képes szétosztani a szívét, megteremteni azt az aurát, amely beszippantja a nézőt. A megformálás közben állandóan utazik, dimenzionális tereket jár be, mélységeket, magasságokat. Hangulatokat kell magára öltenie. A színész mozgatója, hogy mit tud eljátszani, mit tud magán keresztülengedni, a színész egy éteri antenna! Megszűri, átszűri a világot, a bölcsességeket, leghasznosabb esetben energiákat képes közvetíteni, amelyek hullámában megszületik az Én + Te = Mi hármasa.

Ha a nézőnek sikerül dekódolnia a rendezői és színészi koncepcióban fogant archaikus gesztusokat, akkor olyan szinten együtt érezhet, élhet a darabbal egy adott időre, hogy közben megszületik a katarzis, az a fajta érzelmi megtisztulás, amelynek nyomán pedig a hálaérzet alakul ki, elsősorban a közös élményeknek köszönhetően. Ritka a pillanat és a felismerés, hogy a színház egy szakrális világ, ahol az ember kiszakadhat a saját maga által teremtett káros és kóros mátrix korlátai közül. Elmerülhet az igaz világban, túlláthat a valóságon, megtapasztalhatja, hogy a teljesség felé vezető út megélése örök vágy és örök félelem kettősségében képzelhető csak el. Mindkét irány fájdalommal jár, mert érezzük manapság, hogy elemeire hullik a világ, és nincs, ami összetartsa, minden múlandó. Ugyanakkor a múlandóság nem mindig negatív. Csupán a szubjektumtól függ, hogyan ítéli meg a múlandóságot.

 

Mono no aware

Ahogyan Villányi G. András költőbarátom fogalmazott: mono no aware, azaz „A múlandóság fel- és elismerése, mint a dolgok vagy jelenségek alaptermészete eredményezi a szabadulást a tudatlanság állapotából, amelyben kizárólag alacsonyszintű létezés valósulhat meg. Ez az építő belátás mégis hoz magával egy nyalábnyi szomorúságot. Ám ennek a szomorúságnak lényeges eleme a szépség általi megtisztult derűs gyönyörűség.”

Sardar Tagirovsky most is annak a gyermekkorában épített, egyre magasabbra törő, Gaudi-felé homokvárnak a szellemi lakója, amely nem hagyja elveszni a pozitív világszemléletet. Tagadhatatlan, hogy szellemiségében, vonásaiban és az általa megnyitott lélekfolyosókban ott lapul a távol-keleti spiritualitás is. A megjelenésének rítusa, beszédének és gondolathullámainak ritmusa önmagukban hordozzák azt a taót, amelynek mindannyian hálásak lehetünk, hiszen nem utoljára látogatott Gyulára. Ezért – noha a találkozás gyorsan elmúlt, de szép volt – hálásak lehetünk!

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)