Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tizenhárom arany minősítést nyújtottak át a III. Viharsarki Regionális Népdalköri Találkozón

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2017. szeptember 17. 10:30
Tizenhárom arany minősítést nyújtottak át a III. Viharsarki Regionális Népdalköri Találkozón
Tizenöt csoport és tizennégy szólista mérte össze tudását a gyulai vigadóban

Díjkiosztással és hatalmas mulatsággal zárult Gyulán a harmadik alkalommal megrendezett Viharsarki Regionális Népdalköri Találkozó, amelyre idén 220 előadó érkezett több megyéből és a határon túlról. 

____Eredeti-GYHRCSD015.jpg

Kétszázhúsz előadó mutatta be tudását a Viharsarki Regionális Népdalköri Találkozón

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Tizenhárom arany, hét ezüst és hét bronz minősítéssel díjazták szombaton a gyulai megmérettetésre benevezett népdalénekesek és nótakörök legkiválóbbjait. Az idei esemény különlegességét az adta, hogy a vetélkedő regionális jellege átlépte a megye-, sőt, az országhatárt is, hisz Hajdú-Bihar, Csongrád és Arad megyéből is érkeztek előadók.

János Hajnalka népdalénekes, a Békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola és Szakközépiskola tanára, a zsűri elnöke értékelésében elmondta, idén tényleg nehéz dolguk volt, hisz a versenyzők minőségi produkciókat hoztak. Volt azonban néhány kivétel, akiknek azt javasolta: betanulatlan dalokkal máskor ne álljanak színpadra. A pontozásban Tóth Gyula népzenész, a Vass Lajos Népzenei Szövetség elnökségi tagja és Barbócz Sándor népzene tanár, a Békés Banda prímása segítette munkáját.

 

____Eredeti-GYHRCSD003.jpg

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A 15 csoport és 14 szólista több néprajzi tájegység dalcsokrait adta elő, a Hortobágytól Sarkadon és Szeghalmon át a sötét Somogyig kalauzolta el hallgatóságát. A legtöbb együttes és szólista citerakísérettel nótázott, de volt, aki tekerő dudával érkezett. Az adatközlőktől nyert autentikus hanganyag mellett Kodály- és Bartók-gyűjtések is felcsendültek.

Mint ismeretes, három évvel ezelőtt a találkozót a gyulai Magyarvárosi Népdalkör kezdeményezte azzal a céllal, hogy a ma már egyre kevésbé népszerű énekelt népdaloknak visszaszerezze régi dicsőségét, ápolja, művelje és átörökítse felmenőink legeredetibb és legősibb zenei hagyatékát a fiatalabb nemzedékeknek. A szervezési feladatokat az Erkel Ferenc Művelődési Központ vállalta fel és látta el.

Arany minősítésben részesült:

a Vésztői Népdalkör, 

a Békési Hagyományőrző Dalkör,

a Ladányi Betyárok,

a Kötegyáni Asszonykórus,

Priskin Ágnes,

a Magyarvárosi Népdalkör, 

a Csabai Családi Dalárda,

Hrabovszki Bende,

a Törő Gábor Hagyományőrző Népdalkör,

a Sárréti Népdalkör,

Romhányi István,

Zöldi Lászlóné,

a Vadvirág Népdalkör.

Ezüst minősítést kapott:

a Bartók Béla Hagyományőrző Népdalkör,

a Párta Banda,

Mészáros Gréta,

Tóth Dusán,

Dora Vivien,

Nagy Ágnes és Lehóczky Luca,

Gergő Marcell.

Bronz minősítést szerzett:

a Zerindi Citerazenekar,

a Csaba Pávakör,

Balla Erzsébet,

Fehér Irén,

Orosz Sándor,

Nagy Kinga,

a Koleda Együttes.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)