Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Mindig csak a bicikli kellett neki!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. szeptember 10. 10:30
Mindig csak a bicikli kellett neki!
Rendőrségi hírek Békés megyéből

Három kerékpárt és két biciklikereket lopott el egy férfi Gyulán. A rendőrök elfogták, az ellene indított nyomozást vádemelési javaslattal zárták le.

Három kerékpárt és két biciklikereket lopott el egy férfi idén márciusban és áprilisban Gyulán. Az egyik kerékpárt a Kálvin utcából, egy udvarból hozta el, a másik kettőt a vasútállomás környékéről lopta. Volt olyan bicikli, amelyiknek az első kerekét, ami a tárolóhoz volt lakatolva, kiszerelte, és úgy, egy kerékkel tolta el a kerékpárt. Ezután rászerelt egy kereket, amit szintén lopott, és eladta egy nőnek.

A rendőrök a kerékpárt lefoglalták a vevőtől. A másik kerékpárt szintén egy nőnek adta el, a rendőrök azt is lefoglalták, és visszaadták a tulajdonosnak.

A 43 éves K. Lászlót a Gyulai Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésével gyanúsítja. A nyomozást a rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szeptember 7-én lezárta, és a büntetőeljárás iratait a gyanúsított ellen vádemelési javaslattal továbbította a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészségre.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)