Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 15 súlyos és 45 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. augusztus 13. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 15 súlyos és 45 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 61 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 15 súlyos és 45 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 200 személyt fogott el, közülük 23 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 154 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 232 személyt állítottak elő, köztük 101 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 19 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 144 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén augusztus 12-én 0 óra és augusztus 12-én 24 óra közötti időszakban a rendőrök 10 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

A rendőrök és a katonák 25 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar–szerb határon. Magyarország területén 18 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 4 személy ellen közokirat-hamisítás, 1 személy ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)