Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Pénteken kezdődik a Gyulai Végvári Napok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2017. július 25. 14:45
Pénteken kezdődik a Gyulai Végvári Napok
11 hagyományőrző egyesület, 230 közreműködő és 37 program várja az érdeklődőket

Néhány nap múlva, július 29-én, szombaton ismét elfoglalják a törökök a gyulai várat, amit a keresztény csapatok idén is vissza fognak venni a betolakodóktól. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere és Katona Katalin, a rendezvényszervező Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezetője július 25-én sajtótájékoztatón fejtette ki, miért érdemes 2017-ben is részt venni a végvári napokon.

görgényi ernőkatona katalin és fábián tamás

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

A gyulai önkormányzat évente öt nagy rendezvényt szervez az Erkel Ferenc Nonprofit Kft.-vel, vagy civil szervezetekkel közösen, ezek egyike a Gyulai Végvári Napok, amely a többihez hasonlóan ingyenes részvételt biztosít az érdeklődőknek július utolsó hétvégéjén.

Görgényi Ernő polgármester aláhúzta, az esemény legfőképpen attól különleges, hogy egy egyedi történelmi környezetben zajlik, olyan programokkal, amelyek beleillenek a középkori vár miliőjébe, s ebben a formában sehol másutt az országban, semmilyen más helyszínen nem élvezhetők.

A meghívott hagyományőrző csapatoknak köszönhetően a július 28-án kezdődő hétvégén megelevenedik a végvári harcok kora, megjelennek az 1566-ban Európát védő keresztény végvári csapatok, és feltűnnek a Magyarországot támadó török hadak képviselői is.

– A hagyományőrző rendezvény keretében, pont úgy, ahogyan évszázadokkal korábban történt, elsőként a törökök lépnek színre, elfoglalják a várat, amit másnap a keresztény csapatok visszafoglalnak, visszavívnak. A küzdelmet olyan kísérő programok gazdagítják, amelyek teljesen különlegessé teszik a gyulai hétvégét – hangsúlyozta az elöljáró.

Mint mondta, nagy megtiszteltetés az önkormányzat számára, hogy idén a díszvendéget, Patyi András professzort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem gyulai származású rektorát személyesen is köszönthetik körükben. Az egyetem kezdetek óta fontos partnerük, hisz a csatarekonstrukciók, történelmi bemutatók a budapesti intézmény koordinálásával zajlanak. Patyi András professzor az Erkel Ferenc gimnáziumban érettségizett, szülei Gyulán élnek, az oktató ezért ide máig hazajár. A pénteken 19 órakor kezdődő hivatalos megnyitón Kovács József országgyűlési képviselő társaságában fog köszöntőbeszédet mondani a várkertben.

A közel félszáz szórakoztató programot Katona Katalin, a kulturális kft. ügyvezetője ismertette. Így fogalmazott: az idelátogatókat és a gyulaiakat olyan időutazásra várják, amely a város különböző pontjain látványelemekkel és illatokkal teremt hangulatot. Csütörtök este 20 órakor a Ladics-házban kezdenek a történelmi írók találkozójával, amelyből hagyományt szeretnének teremteni. Az újdonságnak számító összejövetelre mindenkit szeretettel várnak.

A 230 katonai hagyományőrző pénteken érkezik meg Gyulára. A 6 keresztény és 6 török csapat a délután folyamán foglalja majd el helyeit, alakítja ki táborait, állítja fel sátrait, amelyek 18 órától lesznek látogathatók. Az érdeklődők hétköznapi életük apró részleteibe nyerhetnek majd bepillantást: megismerkedhet a korabeli gasztronómiával, divattal, életmóddal, ehetnek-ihatnak, és átváltozhatnak janicsárrá, vagy éppen magyar vitézzé.

A történelem élményszerű felidézésébe idén már az Almásy-kastélyt is bevonták, jelezte Katona Katalin. A főúri rezidencia kávézójában július 28-án, pénteken 17.30-kor nyílik meg Ölvetzky Gábor grafikusművész kiállítása a középkori magyar várakról.

A sokak által várt látványos felvonulásba az ünnepélyes megnyitó után kapcsolódhat be a nagyérdemű. A harci bemutatókkal tarkított menet a vártól indul, áthalad a belvároson, majd visszakanyarodik az erődhöz, a többéves gyakorlatnak megfelelően, és Demjén Ferenc 21 órakor kezdődő koncertjéig véget is ér.

Mivel a végvári napokon nagyon sok részvevőre számítanak, a várban délelőtt 10-től naponta rendeznek majd játszóházat, íjászatot, kardforgatást és kardkitartást, kelevéz- és ágyúgolyó-hajítást, tevegélést és agarászást a látogatóknak, sőt, szombaton és vasárnap 15 órától a várfürdőben is lesznek harci bemutatók és egyéb érdekességek, hogy a napozók se maradjanak ki az 1566. évi ostrom hőseinek tiszteletére szervezett múltidézésből.

Katona Katalin a Hollóének Hungarica Régizene Együttesre is felhívta a figyelmet, hisz a zenészeket a magyar reformáció 500. évfordulója kapcsán hívták meg Gyulára, hogy közvetítésükkel üzenjenek a ma emberének. A muzsikusok különböző időpontokban táncosok segítségével teremtenek majd hangulatot a rendezvény több helyszínén is. Este kilenctől könnyűzenei koncertek lesznek, szombaton Charlie, vasárnap, a tűzijáték előtt a Neoton Sztárjai énekelnek.

A nagy csatajelenet, amelynek díszlete, a palánkfal már megépült a rendezvénytéren, szombaton 19 órakor bontakozik ki, folytatása és végkifejlete pedig vasárnap 16 órától követhető nyomon a műsorrendnek megfelelően, amely a vegvarinapok.hu és a gyulakult.hu oldalakon, számos szórólapon és plakáton, valamint a Gyulai Hírlapban is tanulmányozható.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)