A mostoha időjárás és azonos időben zajló más rendezvény is elvonhatta volna a hallgatóságot az önkormányzat kiadásában megjelent Gyula város utcanevei (1851–2005) című kötet bemutatójáról. A szerzőt, dr. Czeglédi Imre nyugalmazott múzeumigazgatót azonban telt ház fogadta az Arany János Művelődési Egyesület estjén a Mogyoróssy könyvtár előadótermében.
Dr. Szabó Ferenc, nyugalmazott megyei múzeumigazgató, aki a beszélgetést vezette, a könyv két fő érdemére hívta fel a figyelmet. Egyrészt arra, hogy a műfaj legjobb hazai hagyományait követi, ezt alátámasztandó felolvasta a jeles helynévkutatónak, Hajdú Mihálynak, az ELTE professzorának elismerő sorait. Másrészt a munkának arra a nagy erényére is rámutatott, hogy három célkitűzésnek is eleget tesz: amellett, hogy az utcanevek alakulásának kiváló elemzése, történeti helyrajzot ad és egyfajta életrajzi lexikon szerepét is betölti.
A szabadságharc utáni, egyébként rossz emlékű Bach-korszak, az adóztatás feltételeként bevezette a pontos adminisztrációt, amelynek egyik fontos eleme volt az utcanevek összeírása. 1851-ben Gyulán105 utcanevet vettek jegyzékbe, amelyek közül azóta a legtöbbet megváltoztattak. A belváros 32 utcájából ma csupán három, a Megyeház, a Városház és a Dob utca viseli régi nevét, míg a Nagyrománváros – nyilván periférikus fekvése miatt – nem érdekelte annyira a város elöljáróit. Erről tanúskodik a Kétmalom, a Sittye, a Hajós, a Görbe, a Szélső, a Galamb és még egy sor elnevezés ebben a városrészben. Az 1870-es évekig a köznép „ragasztotta” az utcák neveit, amelyek a város történetének alakulását is őrzik és talán hangulatosabbak is, mint amelyek felől a képviselő-testület döntött, és többnyire jelesnek tartott személyek emlékét hivatottak megőrizni. Az 1857-es jegyzékből mára csupán 37 név maradt meg, csak sajnálhatjuk az olyan változtatásokat, mint a Hétvezér utcáé, amely az 1788-ban már ott működő posta után kapta a Régiposta utca nevet, de így tűnt el az Aranykorona vendégfogadó, a Nap kocsma vagy a Pálinkaház „intézményekre” utaló ragadványnév is. Ki-ki lapozgassa szorgalmasan a könyvet, és megtalálja mai nevüket. Könnyen el fog igazodni, mert a ma már nem létező nevek is önálló szócikként szerepelnek, és a betűk eltérő szedése is könnyíti a tájékozódást.
A politikai rendszerek változása sok átmeneti elnevezést eredményezett. A mai Scherer utca egykor a Németváros Fő utcája volt, de viselte Wenckheim Frigyes, Szabó Dezső és Kun Béla nevét is. Különösen a fontosabb utcák sorsa hányatott, ki emlékszik arra, hogy a Béke sugárutat Sztálinról, a Megyeház utcát pedig Vilmos császárról nevezték el. Ezzel szemben az 1807-es térképen már szereplő Dugó kocsma ma is él a Dugó híd nevében.
A hároméves munkával készült mű, az alcímnek megfelelően, nemcsak az utcanevek, hanem a többi közterület praktikus és olvasmányos mutatója is. Érdekes dolgokat tudhatunk meg a folyóvizek, a holtmedrek, a tavak, a hidak, a temetők és a városrészek nevének történetét olvasva. A Bárdos emlékét még csatorna, tó és utca őrzi, a Kis-Körös az elmúlt évtizedekben tűnt el végleg, ahhoz pedig, hogy megtudjuk, hol járunk Merdák ere vagy Szent János árka fölött, fel kell ütnünk Czeglédi Imre könyvét.
