Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A málenkij robotra elhurcoltak hazatéréséért adnak hálát

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. július 05. 12:30
A málenkij robotra elhurcoltak hazatéréséért adnak hálát
Koszorúzásra és hálaadó szentmisére várják a megemlékezőket július 16-án
____Eredeti-DSC08033.JPG

Képünk a tavalyelőtti hálaadó szentmisén készült

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs

Hálaadó szentmisével és koszorúzással emlékezik meg Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a málenkij robotra elhurcoltak hazatéréséről július 16-án.

Az ünnepség a harangláb megkoszorúzásával kezdődik 8.45-kor az Apor Vilmos téri Mária-múzeumnál. Az egybegyűlteknek 9 órakor Kovács Péter plébános celebrál hálaadó szentmisét a németvárosi Szent József-templomban.

A szentmisét követő megemlékezésen Mittag Mónika, Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke köszönti a megjelenteket, majd Alt Norbert, Gyula város alpolgármestere mond köszöntőt. A templomban Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke mond beszédet.

A rendezvény végén a résztvevők megkoszorúzzák a Málenkij robot emlékművet. Az ünnepséget követően a szervezők baráti beszélgetésre várják a megemlékezőket a Német Klubba. 

A megemlékezésen közreműködik Borombós Anna, Lovas-Tóth Kata, Döge Csaba, valamint az Erkel Ferenc Vegyes Kar Perlaki Attila vezetésével.

 

 

 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)