Bagyinszki Zoltán főként Magyarország értékeire fókuszál
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
A hihetetlenül részletes virtuális kiállítóterem témái között aktualitások, épületek, természetfotók és események is szerepelnek. Külön fülön érhetők el a magyarországi borvidékek, a főváros, a gyulai értékek, és a szecesszió is témaként szerepel a több ezer másik mellett.
– Főként Magyarország értékeire fókuszálok a munkám során, ezeket igyekszem megörökíteni. Végigjártam hazánk összes fürdőjét, a borvidékeket. Úgy gondolom, egy ilyen weboldal hasznos nekem, mert a hobbimnak élhetek, és talán másoknak is, akik például kirándulóhelyet keresnek, vagy szívesen megtekintenék szűkebb és tágabb környezetünk értékeit egy-egy részletes fotósorozaton – emelte ki a weboldal ötletgazdája.
Az internetes galériába minden héten több új képanyag kerül fel, melyekre hetente 2-3 órát szán a fotósorozatok gondozója, hiszen a gyűjteményt minden alkalommal szöveges leírással is gazdagítja.
– Legutóbb az aradi várat volt nagy élmény lefényképezni, nyáron pedig a Felvidék kerül a kamerám elé a szabadságom ideje alatt. Sokat utazom a fotókért, Erdélyben például több mint száz alkalommal jártam – tette hozzá.
Mint megtudtuk, a helyi fotográfust sokan keresik meg azzal, hogy képeket kérjenek kiadványokhoz, szakdolgozatokhoz, melyekre sohasem mond nemet. A több mint száz kiállítást maga mögött tudó fotós internetes számlálója ezekben a napokban már 2 millió vendég körül jár, de lapunknak elmondta: a következő évtizedekre is van elég ötlete és úticélja a környék legszebb értékeinek bemutatására.