Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Makó bevéve, alapos verés a Grosicstól

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. május 23. 17:00
Makó bevéve, alapos verés a Grosicstól
Pályára léptek a Várfürdő-Gyulai Termál FC utánpótláscsapatai

Az utánpótlás-bajnokságokban szereplő Várfürdő-Gyulai Termál FC labdarúgócsapatai újra pályára léptek május 20-án és 21-én. Az U14-es és U15-ös együttesek hazai pályán fogadták a Grosics Akadémia FK együtteseit, míg az U17-es és U19-es csapatok a Contitech Makó otthonában léptek pályára. 

 

U14 Várfürdő-Gyulai Termál FC–Grosics Akadémia FK 1–11 (0–4)

Gyula: Juhász, Reisz, Rozek, Török, Guti, Samu, Illik, Boncza, Horváth, Los Raul, Máté, Magyar, Kalas és Fekete. Vezetőedző: Szelei János.

A Szelei János vezette gárda a tabella hetedik helyéről várta a listavezető együttes elleni párharcot. A vendégek már a 8. percben betaláltak a hazaiak kapujába, és a félidőig meg sem álltak négy szerzett találatig. A második félidőben aztán alaposan kitömték vendéglátóik kapuját, így összesen tizenegy gólt szereztek. A fürdővárosiak végül a 80. percben Horváth révén megszerezték a szépségtapaszt.

A kiütéses vereség ellenére a Szelei-csapat maradt a tabella hetedik pozíciójában.


U15 Várfürdő-Gyulai Termál FC–Grosics Akadémia FK 0–7 (0–3)

Gyula: Juhász, Kelemen, Dohányos, Molnár, András, Borsos, Kolozsi, Simon, Kurta, Grezsa és Pap. Vezetőedző: Szegedi Ferenc.

A Szegedi Ferenc irányította együttes a lista ötödik helyén állomásozott, innen várta a tabella második helyén álló riválisát. Az egyoldalú mérkőzésen már a 12. percben megszerezték a vezetést a vendégek, és egészen az összecsapás végig irányították a játékot a szűk kerettel felálló hazaiakkal szemben.

A nagy különbségű vereség ellenére a Szegedi Ferenc vezette csapat továbbra is a tabella ötödik helyén várhatja a folytatást.


U17 Várfürdő-Gyulai Termál FC–Contitech Makó 1–3 (0–2)

Gyula: Regős, Megyesi, Sáss, Jimoh, bakos, Barthalos, Pap, Baksai, Jepure, Szegedi, Juhász, Szűcsm Pápa, Suhajda Á., Suhajda G. és Pápa. Vezetőedző: Szentléleki Béla. 

A Szentléleki Béla vezette együttes a bronzérmes pozícióból érkezett a makói „arénába”. Ennek megfelelően a már biztosan gólkirályi címet nyerő Sáss talált be a hazaiak kapujába a 25. percben. Szűcs 34. percben szerzett góljával kétgólos előnnyel fordulhattak a csapatok. A második félidőben a makóiak szépítettek, ám a 90. percben Sáss lőtte meg a 41. gólját.

Kétgólos győzelmével a Szentléleki Béla irányította együttes a harmadik helyen áll a tabellán, egy pont hátránnyal a második helyezett csapat mögött.

Gólok: Sáss 2, Szűcs.


U19 Várfürdő-Gyulai Termál FC–Contitech Makó 2–9 (1–3)

Gyula: Démusz, Futaki, Kajári, Katona, Kovács I., Tokaji, Tövisháti, Kondoros, Kovács G., Gábor-Lukács, Szűcs és Gyöngyösi. Vezetőedző: Szabó Attila.

A Szabó Attila vezette együttes a bajnoki lista második helyéről érkezett makói riválisához. Gábor-Lukács már a 24. percben beköszönt a hazai kapuba, a csapat pedig kilenc találattal terhelte a vendéglátók hálóját.

Fölényes győzelmükkel a Szabó-tanítványok a tabella második helyén állnak, egy ponttal lemaradva az éllovas Hódmezővásárhelyi FC együttesétől.

Gólok: Gábor-Lukács 3, Kovács 2, Tokaji 2, Tövisháti.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)