Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Virágkölteményeket és fotókat állítottak ki a gyulai Vigadóban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E. KULTÚRA • 2017. május 12. 23:45
Virágkölteményeket és fotókat állítottak ki a gyulai Vigadóban
A tárlatot hétvégén ingyen tekinthetik meg az érdeklődők

A Gyulai Virágok Fesztiváljának első napján helyi virágkötők alkotásait és Gyulán készült virágos fotókat állítottak ki. Utóbbiakat szakértő zsűri díjazta és rangsorolta, így a május 12-i megnyitón már minden látogató számára kiderülhetett az, hogy kik lettek a városi megmérettetés legjobbjai.

____Eredeti-GYHRCSD_0027.JPG

A Vigadóban fotókat is kiállítottak 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Kovács Ágnes, az esemény szervezője kérdésünkre elárulta: a fotópályázatra 50 nevezés érkezett mintegy 20 helyi fotóstól, akik remek pályamunkákat állítottak ki.

Szászné dr. Várkonyi Adrienn városi főkertész, a zsűri egyik tagja azt is elmondta: ítésztársaival közösen tekintették át a beérkezett fotókat, és mindannyian más szempontok alapján zsűrizték: ki a művészi értéket, ki a technikai szempontokat díjazta.

A kiállítást Kiss Tamásné önkormányzati képviselő nyitotta meg, aki hangsúlyozta: az esemény arra is kiváló, hogy a városunkba érkezők élőben is megtapasztalhassák, milyen szép alkotásokra képesek a helyi virágkötők.

– Mindenki beleköti a virágcsokorba a saját egyéniségét, látásmódját, érzelemvilágát és fantáziáját. A fotós pedig nemcsak néz, hanem megáll, és látja is a képeket. A mindennapi életben gyakran elrohanunk dolgok mellett, pedig fontos, hogy ne csak nézzük, hanem lássuk is azokat. Kívánom, hogy állítsák vevő állapotba lelki szenzoraikat! – zárta gondolatait Kiss Tamásné.

A kiállítást a fesztivál ideje alatt, három napon át díjmentesen tekinthetik meg a látogatók.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0026.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A fotópályázat idei díjazottjai:

Virágos ébredés kategóriában:

1. Repisky Máté

2. Gyubák Éva

3. Málik István

 

Csoportos virágok kategóriában:

1. Gyubák Éva

2. Boldog Zsuzsanna

3. Boldog Zsuzsanna

 

Egyedi virágok kategóriában:

1. Kesztyűs András

2. Repisky Máté

3. Gyubák Éva

 

Különdíjasok:

Kesztyűs András

Szilágyi Ildikó

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)