Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hogyan termesszünk burgonyát?

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Pomázi Ferenc • MAGAZIN • 2017. március 26. 08:35
Hogyan termesszünk burgonyát?
Ne vessük frissen trágyázott földbe a zöldséget
____Eredeti-burgonya_termesztes.jpg

képünk illusztráció

Forrás: hub.suttons.co.uk

Tisztelt Kertbarátnők és Kertbarátok!

Többen is jelezték, hogy keveset írok a zöldségfélékről. Ezt pótolandó, most a jelentősebb zöldségekkel foglalkozom. Véleményem szerint a gyümölcs táplálék, a zöldség pedig orvosság.

A burgonya termesztése már régóta jól megy nekünk, habár sokan vétenek az alapvető termesztési szabályok ellen. Melyek ezek? Frissen trágyázott földbe nem vetjük, egymás után legalább három évig nem ültetjük. Sajnos, sokan monokulturális termesztést folytatnak, éezáltal felszaporodnak a kártevők, és feldúsul a kórokozók hada. Ami még igen jelentős probléma, hogy a nagy tömeget adó új fajták nem állnak ellen a betegségeknek, se a régieknek, se az újaknak. Amikor a konyhaasztalra kerül a termésünk, és elkezdjük a feldolgozást, könnyen lehet, hogy anyánk vagy az asszonyunk megcéloz a beteg, belül foltos vagy szürke karikás krumplival.

Sajnos még mindig nem tudatosodott a termesztőkben, hogy nem csak a jól ismert kolorádóbogárral és lárváival (burgonyabogár) kell megküzdeni, hanem a baktériumokkal és a gombabetegségekkel is. Természetesen a jó öreg réztartalmú szerek itt is kiválóan teljesítenek, na meg a még mindig „élő” Dithane, amit mintha erre találtak volna fel. Tehát az eredményes burgonyatermesztésre csak komplex technológiával számíthatunk. Természetesen a nedvesítőszert itt is érdemes alkalmazni.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)