Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Borversenyt rendeztek Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2017. március 18. 15:00
Borversenyt rendeztek Gyulán
A megmérettetésre három kategóriában lehetett nevezni

Március 17-én rendezték meg a 45. Gyulai Borversenyt a fürdővárosi Vigadóban. A 15 órakor kezdődő eseményen hattagú zsűri bírálta el a több mint 100 beérkezett mintát, melyeket három kategóriában nevezhettek készítőik. 

____Eredeti-alap__2_.jpg

A zsűri a bor tisztaságát és színét is megvizsgálta 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Szatmári Sándor, az esemény szervezője és szakmai vezetője lapunknak elárulta: versenyük már nem csupán gyulai, hiszen a környék több településéről érkeztek nevezők.

– Gyula mellett Újkígyósról, Békéscsabáról és több környékbeli településről is jönnek vendégeink. Természetesen őket is szívesen látjuk az eseményen, ahogy a borok több fajtáját is. A fehérborok és a vörösborok mellett desszertborokkal is indulhattak a versenyzők. Ezek között a leggyakoribb a meggy, de találkoztunk már almaborral, ribizlivel és még fügéből készült borral is – emelte ki az esemény szervezője.

A versenyen háromfős szakmai zsűri és háromfős társadalmi zsűri bírált, melyek elnöke a hagyományokhoz hűen Takács Ferenc volt. A zsűri tagjaitól tudtuk meg, hogy a bor íze mellett annak tisztaságára és színére is figyelnek majd. A szabályok szerint a díjazottak bronz, ezüst és arany minősítéssel térhettek haza.

A közönség soraiban ezúttal is a versenyzők és az őket kísérő barátok és családtagok foglaltak helyet, akik a zsűrizés pillanatait kvaterkázással és a magukkal hozott finomságok elfogyasztásával töltötték. A pontozások közötti szünetet a Magyarvárosi Népdalkör nótái és az estére meghívott cigányzenekar színesítette. A vendégül látott fiatalok és örök fiatalok nótával, valamint tánccal zárták a borverseny éjszakáját. 

GYULAI HÍRLAP • 2017. március 18. 15:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)