Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Aki Monoknak Kossuth Lajos, aki Kiskőrösnek Petőfi Sándor, az Gyulának Pálffy Albert

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Szabó EszterHÍREK • 2017. március 15. 13:15
Aki Monoknak Kossuth Lajos, aki Kiskőrösnek Petőfi Sándor, az Gyulának Pálffy Albert
A Gyulai Városbarátok megkoszorúzták Pálffy Albert emlékművét

Lassan hagyományt teremtve a Gyulai Városbarátok Körének tagjai idén is megkoszorúzták a fürdőváros szívében található Pálffy Albert-emlékművet. Az 1848-as forradalom egyik fontos szereplőjére Durkó Károly, a civil szervezet elnöke emlékezett március 15-én délelőtt.

alap__4_.jpg

durkó károly elnök Pálffy Albert emlékművénél

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Durkó Károly a megemlékezés előtt lapunknak elárult néhány dolgot a gyulai születésű elődünkről, ahogy személyes motivációjáról is azzal kapcsolatban, hogy a Gyulai Városbarátok Köre első emberként miért tartja fontosnak azt, hogy évről évre megemlékezzenek Pálffy Albertről.

– Döntő szerepe volt a forradalom előkészítésében, tagja volt a Tízek Társaságának, és emellett a Márczius Tizenötödike című lap kiadója és szerkesztője volt. Mindig kiállt a forradalom eszméje mellett, emiatt 1849-ben be is tiltották a lapját, ám a felelősségre vonást megúszta. A modern, szókimondó újságírás megteremtője, lapja kritikus cikkeket közölt, amihez bátorság, alázat és felelősségtudat kellett. Én személy szerint ezért tartom őt nagyra, és tartom fontosnak az emlékezést a személyére – emelte ki az elnök.

A koszorúzás előtt Durkó Károly néhány szóban megemlékezett Pálffy Albert életéről, majd kiemelte: egy olyan fontos személyről van szó, aki Petőfi Sándor barátjaként dolgozott azon, hogy a köztársaság megvalósuljon Magyarországon.

 – Aki Monoknak Kossuth Lajos, aki Kiskőrösnek Petőfi Sándor, az Gyulának Pálffy Albert kell hogy legyen. Fontos, hogy a megfelelő elismertséget megkapja az ő személye, aki végig kitartott elvei mellett, egyenes gerinccel élt. És szintén lényeges, hogy ezt a szellemiséget őrizzük napjainkban is – zárta gondolatait Durkó Károly.

A délelőtti program koszorúzással zárult. Az emlékműtől a gyulai városbarátok együtt sétáltak át a Petőfi térre, a városi ünnepségen helyszínére.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)