Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Összeállították a Gyulai Várszínház 54. évadának előzetes programját

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2017. március 02. 13:40
Összeállították a Gyulai Várszínház 54. évadának előzetes programját
A teátrum programfüzetét a Gyulai Hírlap előfizetői az e heti lapszámmal együtt vehetik kezükbe
____Eredeti-varszinhaz_progr_se.jpg

A Gyulai Várszínház programelőzetese

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Március 1-jére elkészült a Gyulai Várszínház 54. évadának előzetes programja, a teátrum június 29. és augusztus 13. között három új színházi bemutatóval és négy fesztivállal várja az érdeklődőket.

A várszínház lapunkhoz eljuttatott szerdai közleménye kiemeli: a hat héten át tartó nyári évad minden napján lesznek programok a hatszáz éves gyulai vár udvarán, a tószínpadon és a fürdőváros terein felállított színpadokon.

Az előző évekhez hasonlóan idén is három új bemutatót visznek színre: Felix Mendelssohn Szentivánéji álom című táncjátékát, Arany János A nagyidai cigányok című hőskölteményét és Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című drámai költeményét.

Az évad keretében négy fesztivált is rendeznek. A XIII. Shakespeare Fesztiválon, július 7–16. között, egyebek mellett a III. Richárdot és a Tévedések vígjátékát láthatják a színházbarátok. A július 17-i VIII. Irodalmi Humorfesztiválon Dragomán György, Fekete Vince, Garaczi László, Győrei Zsolt, Schlachtovszky Csaba, Kiss Judit Ágnes, Molnár Vilmos, Nagy Koppány Zsolt, Szil Ágnes, Vári Fábián László és Zalán Tibor olvas fel.

A zenekedvelők sem maradnak csemege nélkül: a július 22-i XXVI. Gyulai Vár Jazz Fesztiválon és a július 23-i XII. Vár Blues Fesztiválon mások mellett fellép a Jojo Mayer’s Nerve, a Vörös Janka e-Series és a Ian Siegal Band.

Az összművészeti fesztivál kiemelt programja lesz többek között az ExperiDance Nostradamus című produkciója, Csehov Sirálya, a Virtuózok című zenei koncert, Kálmán Imre Cigányprímása és a Hair musical.

A közleményből kiderül: a végleges program júniusra készül el. A teátrum programelőzetesét a Gyulai Hírlap előfizetői az e heti lapszámmal együtt vehetik kezükbe.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)