Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Könyvkereső akció az Implomban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • K. I. • MAGAZIN • 2017. február 17. 13:30
Könyvkereső akció az Implomban
Hírek a Gyulai Implom József Általános Iskolából
____Eredeti-IMG_7357.JPG

Két szerencsés könyvvadász 

Fotó: Gyulai Implom József Általános Iskola

A nemzetközi könyvajándéknapot először 2012-ben hirdették meg azzal a céllal, hogy minél több kisgyerek jusson könyvhöz.

Már az első évben 12 ország csatlakozott a kezdeményezéshez, és több tízezer gyerekhez jutottak el könyvadományok szerte a világon. Magyarország is csatlakozott a kezdeményezéshez.

Az esemény célja, hogy a szakemberek felhívják a figyelmet az olvasás jelentőségére, és elérhetővé tegyék az olvasnivalót minden gyermek számára.

Mára a gyerekek egyharmada nem találkozik otthon könyvvel. Vajon ezek közül a gyerekek közül mennyiből válna olvasó, ha könyvek közelében nőhetne fel? Számukra nagyon fontos, hogy az intézmények kínáljanak nekik kedvcsináló olvasnivalót. Gyűjtsük hát össze az otthon már nem olvasott gyermekkönyveket, és adományozzuk egy közeli ovinak, iskolának, gyermekkórháznak!

A Gyulai Implom József Általános Iskola Könyvtára harmadik alkalommal hirdette meg a „Könyvkereső akcióját”. Szponzorokat kutattak fel, akik támogatásával 56 darab új könyvet tudtak becsomagolni, s elrejteni az iskola közösségi tereiben. Egy óraközi szünet állt rendelkezésre a könyvvadászathoz. Hatalmas lendülettel kezdték meg a tanulók a keresgélést, hiszen a megtaláló boldog tulajdonossá válhatott. Jó volt látni, hogy a könyvajándékok ekkora örömet tudnak okozni.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)