Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Heti premier a Center moziban az Utazók

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2017. január 11. 17:00
Heti premier a Center moziban az Utazók
Január 12-18. között a következő filmeket vetítik a Csaba Centerben
____Eredeti-utazo.jpg

AZ Utazók című szinkronizált amerikai sci-fi kalandfilm

Forrás: Scifi.hu

Heti premier a Center moziban az Utazók (szinkr. amerikai sci-fi kaland) 3D! 14.45, 18.30, 20.45-kor. Csodálatos a jövő. Az Avalon nevű űrhajó 5259 utassal a fedélzetén 120 éven át siklik elegánsan távoli célja felé, ahol az érkezők majd új életet kezdhetnek. Addig pedig a vele utazók biztonságosan lefagyasztva alusszák kiroálmukat, és új otthonukban frissen, fiatalon ébredhetnek fel. Elvileg. A programba hiba csúszik, kiolvaszt két hibernációs ágyat, és két embert felébreszt. Jim (Chris Pratt) és Aurora (Jennifer Lawrence) maga sem tudja, miért és hogyan, egy hatalmas, néma űrhajó fedélzetén találja magát és még 90 év van hátra, míg elérik úti céljukat. Olyanok, mint két hajótörött, a lakatlan szigeten. De segítségben nem is reménykedhetnek. Saját erejükből próbálják megoldani a helyzetet, ám egyre újabb nehézségekbe és rejtélyekbe ütköznek. Ha életben akarnak maradni, meg kell érteniük, mi történt velük.

14.30 és szombaton, vasárnap 10.45-kor Vigyázz, kész, szörf 2. (szinkr. amerikai animációs) PREMIER! Végre valóra válik Cody – az első részből jól ismert vagány szörfös pingvin – álma: a szigetre érkezik a vad személyiségükről és még vadabb mutatványairól elhíresült öt szörfös világsztár. Egy misztikus helyre indul a csapattal, ahol a világ legnagyobb hullámait akarják meglovagolni. Cody elfogadja a kihívást, hogy ő is a csapat tagja lehessen, ám ehhez elengedhetetlen az erő, a gyorsaság, az állóképesség és a csapatmunka. 

19.00, 21.00-kor A Nagy Fal (szinkr. amerikai-kínai akcióthriller) 3D! Zhang Yimou (Hős, A repülő tőrök klánja) rendkívül látványos és izgalmas új filmje egy 3D-s akcióthriller Matt Damon főszereplésével. Egy elit osztag az emberiség utolsó harcát vívja a világ legikonikusabb építményén, a Nagy Falon.

14.30-kor Állati nagy szökés (szinkr. spanyol-kanadai animációs) 3D! Mázli egy barátságos, békés kutyus, akinek élete fenekestül felfordul, amikor gazdái elutaznak, őt pedig berakják egy kutyahotelbe. Rövidesen kiderül, hogy ez a hotel bizony sokkal inkább egy börtön, ahonnan Mázli igyekszik minél gyorsabban megszökni barátaival. 

16.00, 21.00-kor Assassin’s Creed (szinkr. amerikai-angol-francia akció) 3D! Egy forradalmian új technológia segítségével Callum Lynch (Michael Fassbender) újraéli egyik őse, a 15. századi Spanyolországban született Aguilar kalandjait. A férfi így érti meg, hogy egy titokzatos, ősi szövetség, az Assasinok rendjének leszármazottja. Hihetetlen tudással és ügyességgel rendelkezik – de csak azért, hogy szembeszállhasson a nagy erejű és gonosz szándékú Templomosokkal. 

16.15-kor Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet (szinkr. amerikai sci-fi) 3D! A lázadók egy csoportját azzal bízzák meg, hogy lopják el a Birodalom készülő szuperfegyverének, a Halálcsillagnak a tervrajzát. 

Öt versenyző emelkedik ki a többiek közül: egy egér, akinek a hangja és a modora is simulékony; egy félénk tini elefánt, akinek hatalmas a lámpaláza; egy túlhajszolt anya, aki 25 kismalacot gondoz; egy ifjú gengsztergorilla, aki szakítani akar a kétes családi múlttal; és egy punk-rock tarajos sül, aki az arrogáns pasiját igyekszik lerázni magáról. Mind az öten abban a reményben érkeznek Buster színpadára, hogy meg tudják változtatni addigi életüket.

18.45-kor Miért pont Ő? (szinkr. amerikai vígjáték). Ha kell lágy, ha kell extrakemény, mi az? Hát, persze, hogy az apai szív. Laird (Bryan Cranston) a széltől is óvja imádott lányát, és boldogan figyelte, ahogy felnőtté válik. És most végre megismerheti a lány (Zoey Deutsch) szerelmét: aki eléggé dilis, teljesen elviselhetetlen és meghökkentően gazdag (James Franco). A családfő bekeményít. Nem hajlandó eltűrni a srác gátlástalan szeszélyeit, ellenfele viszont nem nyugszik bele, hogy a csaja apja morcos. A huzakodás küzdelemmé, azután totális háborúvá válik. A srác bármit megenged magának. A lányos apa semmit nem akar megengedni neki. A srác feleségül akarja venni a szerelmét. Az apát a gutaütés kerülgeti? Legfőbb ideje, hogy eltöltsenek együtt egy hosszú víkendet. 

14.45, 17.00-kor Kaliforniai álom (szinkr. amerikai romantikus). Mia (Emma Stone), a feltörekvő, fiatal színésznő és Sebastian (Ryan Gosling), a szépreményű jazz -zongorista a Csillagok Városában, Los Angelesben keresi az álmait. Mia meghallgatásról meghallgatásra jár, és csak arra vágyik, hogy végre ne szakítsák félbe, Sebastian pedig szenvedélyesen küzd azért, hogy a klasszikus jazzt újra divatba hozza. Távlati terveikben a hollywoodi karrier, illetve egy saját zenés klub megalapítása szerepel – ekkor botlanak egymásba egy zsúfolt autópálya kellős közepén. A két fiatal szerelemre lobban, és vállvetve segíti egymást a kudarcokkal kikövezett úton. A sikerért keményen meg kell küzdeniük, ám eljön a nap, amikor dönteniük kell, mennyit hajlandók feláldozni az álmaikért.

17.00 és szombaton, vasárnap 10.30-kor Énekelj! (szinkr. amerikai animációs) 3D! Az Énekelj! egy állatok által benépesített emberi világban játszódik. Buster Moon, az elegáns koala egy valaha szebb napokat látott színház igazgatója. Buster örök optimista – na jó, azért kissé zsivány is –, de mindennél jobban szereti a színházát, és bármit megtenne azért, hogy az fennmaradjon. Látva, hogy élete álma az összeomlás szélén áll, egy utolsó esélye van, hogy visszaadja ékkövének a régi fényét: megrendezi a világ legnagyobb énekversenyét.

20.45-kor Őrült boldogság (olasz-francia dráma) PREMIER! ART! A napfényes Toszkána egy pszichiátriai intézetében találkozik két nő. Beatrice és Donatella háttere és múltja különböző, az egyikük mániákus hazudozó, a másik pedig mélydepressziós, azonban valamiért mégis egymásra találnak, és amikor lehetőségük nyílik rá, a barátnők együtt szöknek meg. Menekülésük során olyan kalandokba keverednek, ami örökre megváltoztatja az életüket. Utazásuk egyszerre örömteli és szomorú, s miközben szembesülnek egymás élettörténetével, az is megkérdőjeleződik, mit is jelent igazán épelméjűnek lenni. 

19.15-kor A vörös teknős (francia-japán animációs) ART! Hajótörött férfit mos partra a tenger. A szerencsés, ám magára hagyott túlélő felfedezi a trópusi sziget élővilágát, miközben különös kapcsolatba lép az egyik óriás teknőssel. Az élet örök körforgásáról szóló, elsősorban felnőtteket megcélzó, lenyűgöző látványvilágú mese egyszerre ötvözi az európai és japán gondolkodásmódot, miközben szívszorító módon mutatja be természet és ember egymásra utalt kapcsolatát. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)