KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ
Forrás: Wired.co.uk
U17-es Várfürdő-Gyulai Termál FC – DAFC Szeged
A Szentléleki Béla által formált csapat az őszi szezon biztos bajnokaként várhatja a tabella harmadik helyezettjét. Annál is inkább, mivel a két csapat között tíz pontnyi, azaz behozhatatlan különbség van. Ettől függetlenül kiváló mérkőzésre van kilátás. A derbi november 26-án 11 órakor kezdődik.
U19-es Várfürdő-Gyulai Termál FC – DAFC Szeged
A Szabó Attila vezette együttes ugyancsak az élről lép majd pályára a tabella hátulsó részén botorkáló szegedi csapat ellen. A gyulai csapatnak nyerni kell, hogy tovább fokozza egypontos előnyét, vagy legalábbis megtartsa. A vendégnek pedig nyerni kell, hogy megpróbáljon feljebb kerülni az utolsó előtti helyről. Az összecsapást november 26-án 13 órás kezdettel tekinthetjük meg.
U14-es SZEOL SC „B” – Várfürdő-Gyulai Termál FC
A Szelei János nevelte fiatalok, ellenfelükhöz hasonlóan, a bajnoki tabella közepén csücsülnek. A mérkőzés igencsak parázsnak ígérkezik, hiszen a két csapat között csupán egy pont a különbség. Az igazi csemegének ígérkező mérkőzésen november 27-én a 15 órai kezdő sípszó után szurkolhatunk.
U15-es SZEOL „B”– Várfürdő-Gyulai Termál FC
A Szegedi Ferenc „fazon szabta” csapat ugyancsak a tabella közepén áll, míg ellenfele a ranglista végén kullog. A gyulai fiataloknak két vereség után illene sok góllal zárni az évet. Annál is inkább, mert győzelmével a csapat, ideális esetben, akár négy helyet is javíthat helyezésén. Hogy ez sikerül-e, azt megtudhatjuk november 27-én 17 órás kezdettel.