Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kitüntetéseket adtak át a Pándy-emléknapon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2016. október 26. 19:15
Kitüntetéseket adtak át a Pándy-emléknapon
Orvosokat és ápolókat is elismertek a gyulai kórházban
Megrendezte idei Pándy-emléknapját a Békés Megyei Központi Kórház kollektívája október 26-án délután. A program részeként a már hagyományosan, minden évben odaítélt szakmai díjakat is átadták az év orvosának és ápolóinak.
____Eredeti-Demjan_Zoltanne_Dudas_Mihaly_Pcsuszi.JPG

Képünkön (balról jobbra): Demján Zoltánné, Dudás Mihály és Prókai Zita

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az esemény, ahogy minden évben a Pándy-emlékfa elültetésével kezdődött, amit idén is a díjazott orvos, dr. Dudás Mihály, az I. számú belgyógyászati osztály vezető főorvosa ültetett el a belgyógyászati épület közelében. Mint megtudtuk, a Pándy-emlékérem olyan szakmai díj, amit a jelölt orvosok egész életpályáját figyelembe véve ítélnek meg a díjazottaknak. 

Dr. Becsei László főigazgató

Az ünnepség a kórház Árvay-termében folytatódott, ahol elsőként dr. Becsei László, az intézmény főigazgatója köszöntötte a megjelenteket, aki elsőként a kórház névadójáról emlékezett meg.

– Az intézmény Pándy Kálmán nevét 1986-ban, alapításának 140. évfordulóján kapta, és azóta minden évben október közepén megemlékezünk a névadóról, a világhírű elmegyógyászról. Elsőként 1988-ban adták át az orvosi díjat, majd a következő évtől az elismerések már a szakdolgozókra is kiterjedtek – részletezte a díjak történetét a főigazgató.

– Küldetésünk szerint a betegek szolgálatában végezzük  munkánkat, a hagyományok tisztelete mellett korszerű szakértelemmel – fogalmazta meg az intézmény jelmondatát dr. Becsei László.

Az esemény folytatásában főigazgatói elismeréseket adtak át. Idén dr. Párducz László, dr. Gurzó Zoltán, dr. Laurentzi Rita, dr. Watfa Kerim, dr. Turzó Kinga, dr. Pocsai Réka, dr. Gurzó Zsuzsanna fogadhatta dr. Becsei László gratulációját. Idén 28  friss diplomást köszönthettek pályakezdőként az intézményben, így az esemény az ő eskütételükkel folytatódott.

Mindezek után dr. Dudás Mihály részére a Pándy-emlékérem, majd a Pándy-nővér díjak átadására is sor került. Utóbbi elismerést a kórház tájékoztatása szerint egy szakmai bizottság ítéli oda minden évben egy szigorú  kritériumrendszer alapján olyan dolgozóknak, akik szakmailag és emberi tulajdonságaikat tekintve is kiemelkednek társaik közül. Idén Prókai Zita, a sürgősségi betegellátó állomás vezető ápolója és Demján Zoltánné, az izotóplaboratórium szakasszisztense vehette át az elismerést.

Dr. Dudás Mihály lapunknak elárulta: kellemes meglepetésként érte a kitüntetés, amire nagy megtiszteltetésként tekint. – Munkámmal igyekeztem rászolgálni az elismerésre, amíg az egészségem bírja – fogalmazta meg gondolatait a nap díjazott orvosa. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)