Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Olaszországban zenélt a gyulai Synema

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • KULTÚRA • 2016. szeptember 23. 09:00
Olaszországban zenélt a gyulai Synema
A pszichedelikus popot játszó csapat először mutatta be zenéjét külföldön
____Eredeti-synema_olasz.jpg

A synema a mordanói fesztiválon

Forrás: Rock a Tutta Birra

Olaszországban, a mordanói Rock a Tutta Birra nemzetközi fesztiválon zenélt a Synema. A gyulai csapat a bolognai Olasz–Magyar Kulturális Egyesület, a bolognai magyar konzulátus, a Mordano Önkormányzat Testvérvárosi Bizottsága és a Rock a tutta Birra szervezőinek köszönhetően léphetett a fesztivál színpadára.

A Jurdi Dániel (gitár, ének), Ritter Tamás (gitár), Falaty Bence (szaxofon), Pusztai Attila (billentyű, effektek) és Nagy Gábor (dob) zenészekből álló együttes 2014-ben alakult városunkban, műfajukat pszichedelikus popnak nevezik. Felléptek már hazánk több színpadán, külföldön először mutathatták be zenéjüket.

– Nagyon jólesett olyan embereknek játszani, akik attól függetlenül, hogy nem ismertek minket, örömmel hallgatták a számainkat. A szervezők hihetetlen odaadással, vendégszeretettel fogadtak minket, és bemutatták az észak-olasz konyha remekeit is. Az Olaszországban eltöltött négy napban nemcsak zenélni volt lehetőségünk, hanem különféle programokat is szerveztek nekünk, többek között eljutottunk Bolognába, illetve a tengerpartot is megcsodálhattuk Ravenna környékén. A szombati fellépésünk napján leadták a koncertünket az egyik észak-olaszországi rádióban, és egy kisebb interjút is készítettek velünk. Örömmel tölt el bennünket, hogy a szervezők a fesztiválból származó nyereséget az olaszországi augusztusi földrengés károsultjainak ajánlották fel, ezzel úgy érezzük, hogy mi is hozzájárulhattunk a károk enyhítéséhez. Ez a pár nap felejthetetlen marad számunkra, és mindenkinek nyugodt szívvel ajánljuk, hogy ha teheti, látogasson el erre a csodálatos környékre – nyilatkozott a Gyulai Hírlapnak az élményeikről Jurdi Dániel.

Fellépésükről egy amatőr videó is készült, amelyet itt tekinthetnek meg.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)