Székács Márk a dobogó legfelső fokára állhatott fel, míg Székács Kristóf a harmadik lett a 14 éves fiúk között
Fotó: Gyulai Hírlap
A régiós versenyeken három megye versenyzői mérik össze tudásukat, míg a másodosztályú versenyszám országos, nyílt verseny. A nagyszabású sporteseményen hét versenyszámban, különböző korosztályokban mérkőztek meg a tikkasztó hőségben a teniszezők. A gyulai verseny szervezői a korosztályos mérkőzéseken kívül a felnőtt N2 és F2 kategóriának is hirdettek versenyt, így a gyermekek mellett színvonalas női és felnőtt férfi egyes mérkőzéseket is láthattak a kilátogató nézők.
A fiú 14 évesek között a gyulai Székács Márk magabiztos játékkal a dobogó legfelső fokára állhatott, míg a harmadik helyen is TSZSK játékos végzett, Székács Kristóf személyében. A 16 éveseknél Kincses Bence nagy csatában, szoros mérkőzésen maradt alul az első helyért folytatott csatában, így ő a második helyen zárta a versenyt. A leány 14 éveseknél Csukás Orsolya a harmadik helyen végzett.
A másodosztályú versenyen a nyolc közé négy gyulai játékos, Csernus István, Oláh Imre, Tihanyi Tamás és Lovász Zoltán jutott be. Csernus István és Szeri Dávid jutott a négy közé, ahol a döntőbe jutásért játszottak egymás ellen, míg a másik ágon a békéscsabai Hankó Bálint és Lovasz Zoltán mérkőzött meg. A döntőt a két fiatal tehetség, Lovász és Szeri játszotta, végül a szentesi fiú győzött 6/0, 7/5 arányban, Csernus István pedig a harmadik helyezett lett. A női másodosztályban Kónya Lili a harmadik helyen végzett.
A következő nagyszabású teniszsporteseményre az augusztus 20-i hétvégén kerül sor, az Idesüss Kupán az amatőrök mérkőznek meg egymással. Azt követően a Komjátszeghy Endre Emlékversenyt rendezi meg a klub augusztus 26–28-án, a sporteseményre az ország minden pontjáról érkeznek majd versenyzők.