Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Deák Bill Gyula hatalmas ováció közepette vonult fel a színpadra

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Bimbó LajosKULTÚRA • 2016. július 17. 11:50
Deák Bill Gyula hatalmas ováció közepette vonult fel a színpadra
A blues királya újra tiszteletét tette Gyulán
____Eredeti-K_5_1353.jpg

deák bill gyula a színpadon

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor

Igazi csemegét ígért rajongóinak a Deák Bill Blues Band július 15-én este a Göndöcs-kertben. Az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. által szervezett eseményen a blues királya lépett fel csapatával.

A szakadó eső ellenére már az előzenekart is sokan követték figyelemmel. Annál is inkább, mert a helyi Hab zenekar lépett fel. A pedagógusokból felálló együttes több ismert dalt is eljátszott, köztük a Felkelő nap háza című örök slágert.

A koncert előtt Kiss János rendezvényszervező köszöntötte a megjelenteket, és örömét fejezte ki, hogy újra élőzenével, mégpedig blues- rock zenével, szórakoztathatják a nagyérdeműt, ahogy régen, a volt 48-as Klubban.

A művelődési ház mögött felállított színpad előtt már nagyon várták a rajongók a legfeketébb hangú fehér énekest és csapatát. A Nagy Dénes, Horváth Zsolt, Takács József és Szabó Csaba felállású banda fiatal zenészekből áll, akik főként, a Póka Egon vezette Kőbányai Zenei Stúdióból kerülnek ki.

A szakadó eső ellenére sokan tisztelték meg jelenlétükkel a csapatot, és tomboltak az első sortól a leghátsó sorokig. A blues királyaként is emlegetett Deák Bill Gyula hatalmas ováció közepette vonult fel a színpadra. Az este folyamán régi és újabb örökbecsű dalait is előadta. Ilyen volt a Hatvan csapás vagy a Hosszúlábú asszony című nóta is. De természetesen a legnagyobb örömöt az egyik kedvenc száma eléneklésével okozta a hallgatóságának, ez pedig a Rossz vér című dal volt, a Kőbánya blues mellett a másik kedvence a „mesternek”. 

 

____Eredeti-K_5_1368.jpg

a közönség esőben

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)