Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A kiváló sportolókat köszöntöttek Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. HÍREK • 2016. június 14. 10:30 • Frissítve: 2016. június 15. 09:00
A kiváló sportolókat köszöntöttek Gyulán
Az ünnepségen a városi diákolimpiai bajnokság csapatai is elismerésben részesültek
Idén is ünnepi keretek között köszöntötte Gyula városa kiváló sportolóit és felkészítő tanáraikat június 13-án a gyulai városháza dísztermében. Az ünnepségen jelen volt dr. Görgényi Ernő polgármester, Becsyné dr. Szabó Márta címzetes főjegyző, Kónya István alpolgármester, Torma Béla sportért felelős tanácsnok, Teleki-Szávai Krisztina, a KLIK Gyulai Tankerületének igazgatója, Ködmönné dr. Lipták Anna, az önkormányzati és kulturális osztály vezetője, valamint az alapfokú és középfokú intézmények vezetői.
____Eredeti-GYHRCSD136.JPG

A kiváló sportolók, felkészítőik, valamint dr. Görgényi Ernő és Teleki-Szávai Krisztina

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Dr. Görgényi Ernő megnyitóbeszédében először a sportolókat, szüleiket és felkészítő tanáraikat köszöntötte, majd Bohumil Hrabal idézetével folytatta: „ A győzelem érzése a legfontosabb, mert ha az ember kishitűvé válik, vagy hagyja, hogy elcsüggesszék, akkor élete végéig ilyen marad, és sohasem szedi össze magát.” Ezzel kívánta érzékeltetni, hogy milyen fontos, hogy a fiatal sportolók megtalálják a különbséget az önbizalom és az önteltség között.

Ezután Teleki-Szávai Krisztina mondott néhány szót. Beszédében kiemelte, hogy a bátorság és a mindenen átvivő küzdeni tudás hozza el ezeket a nagyszerű sikereket. Rávilágított arra, hogy a pillanat az, amiben jelen kell lenniük azoknak, akik ilyen eredményeket akarnak elérni.

A megnyitó beszédek után Papp József szavalta el a Sportoló arca című verset, majd a Gyulai Dürer Albert Általános Iskola növendékei adták elő táncos előadásukat.

Ezután következett a díjátadás: iskolákra bontva járultak a fiatalok a közönség elé. A díjakat a polgármester adta át a sportolóknak, először az általános iskolákon volt a sor, majd a középiskolák következtek. Rövid szünet után kezdődött a városi diákolimpiai csapatbajnokságon jól teljesítők méltó jutalmazása, sportágakra és korosztályokra bontva. A díjakat dr. Görgényi Ernő és Kónya István adták át az első három helyen végzett csapatoknak.

 

***

Az ünnepségen a következők vehettek át elismerést:

Gyulai Dürer Albert általános iskola: Bakos Bence (testnevelő,felkészítő: Nádházi István), Pikó Boglárka (testnevelő: Nádházi István, felkészítő: Ambrus Imre, dr. Török Tünde), Bakos Bence, Kukla Áron, Recski József, Irházi Csaba (testnevelők: Nádházi István, Liszkai Sándor, Szentléleki Béla, Kovácsné Orbán Éva, felkészítő: Kovácsné Orbán Éva). 

Gyulai Dürer Albert Általános Iskola Bay Zoltán Tagintézménye: Csikós Gyula (testnevelő: Szentléleki Béla), Irházi Csaba (testnevelő: Szentléleki Béla). 

Gyulai Implom József Általános Iskola: Szűcs Soma, Veres Laura (testnevelő: Oláh Ferenc, kísérő: Rácz Roland, felkészítő: Fodor Zoltán), Baka Szilvia (testnevelő: Czoldán Csilla, felkészítő: Kertes István, Szegedi Zsolt), Horváth Soma (testnevelő: Szekeres Lajos, felkészítő: Winkler Andor), Vörös Barnabás (testnevelő: Rácz Roland, felkészítő: Paulik Katalin), Szegedi Szintia (testnevelő, felkészítő: Oláh Ferenc, edző: Kertes István, Szegedi Zsolt), Japport Zalán (testnevelő: Oláh Ferenc, felkészítő: Szekeres Lajos, Kertész Gyöngyi), Király Richárd (testnevelő: Szekeres Lajos, felkészítő: Paulik Katalin, Vinczéné Forgách Ágnes), Szegedi Zsombor (testnevelő, felkészítő: Oláh Ferenc, Pluhár János), Rózsa Máté (testnevelő, felkészítő: Oláh Ferenc, Pluhár János), Oláh Ambrus (testnevelő, felkészítő: Oláh Ferenc, Pluhár János), Oláh Zsombor (testnevelő: Czoldán Csilla felkészítő: dr. Török Enikő, Ambrus Imre). 

Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola Tagintézménye: Tapasztó Gergő. Kurta Alma, Nagyváradi Zsófia, Faragó Glória, Papp Bence, Csikós-Nagy Noel, Prohászka Máté, Kovács Zalán, Prohászka Ádám, Balázs Dániel, Leiszt Kristóf, Knap Eszter, Vörös Barnabás, Mócz Martina, Tapasztó Boglárka, Braunn Anna, Németh Csenge, Szabó Kata, Hajnal Csaba, Illik Patrik, Kubik Heliodor, Varga Olivér (felkészítő: Vinczéné Forgách Ágnes, Kertész Gyöngyi), Kurta Milán, Illik Patrik, Varga Olivér, Hajnal Csaba, Kubik Heliodor (felkészítő: Vinczéné Forgách Ágnes), Kalas Zoltán, Nagy Gergő, Herdeló Gergő, Nagy Szilveszter, Cseresznyés Ferenc (felkészítő: Kertész Gyöngyi, testnevelő: Pluhár János), Bicskei Borbála, Szappanos Réka, Kurpé Dorka, Semsei Amanda, Herdeló Emese (felkészítő, testnevelő: Vinczéné Forgách Ágnes), Mári Marcell, Ágoston Patrik, felkészítő: Pluhár János, Kovács Máté (felkészítő, testnevelő: Vinczéné Forgách Ágnes), Anderlik Andrea (testnevelő: Majorné Horváth Izabella), Sebestyén József (testnevelő: Kertész Gyöngyi, edző: Fehér Edit), Fábián Gergő (testnevelő: Pluhár János, edző: dr. Török Enikő).

Magvető Református Általános Iskola: Burás Annamária (testnevelő: Nacsa Rita, felkészítő: Tóth András), Suhajda Ákos, Bíró Levente, Kesztyűs Róbert, Suhajda Gergő (testnevelők: Nacsa Rita, Dávid Szilvia), Csukás Réka, Kovács Hédi (testnevelő: Nagyné Megyebíró Adél, felkészítők: Csukásné Kovács Katalin, Kovács Zoltán), Csukás Orsolya, Szamos Kitti (testnevelő: Dávid Szilvia, felkészítő: Kovács Zoltán), Székács Kristóf, Székács Márk (testnevelő: Nacsa Rita, felkészítő: Kovács Zoltán). 

Nicolae Balcsescu Román Általános Iskola: Nagy Christopher (testnevelő: Rokszin Tibor, felkészítő: Tóth András), Dézsi Joel (testnevelő: Rokszin Tibor, felkészítő: dr. Török Enikő, Ambrus Imre), Szántó Zoltán

Karácsonyi János Katolikus Gimnázium és Általános Iskola: Borombós Márton (testnevelő: Vígh Balázs), Csontos Zsanett (testnevelő: Prohászkáné Nemes Szilvia), Süli Richárd (testnevelő: Prohászkáné Nemes Szilvia, felkészítő: Kertes István), Mócz Dániel (testnevelő: Prohászkáné Nemes Szilvia, felkészítő: Kertes István), Gábor Lukács József (testnevelő: Prohászkáné Nemes Szilvia), Molnár János (testnevelő: Prohászkáné Nemes Szilvia), Szigetvári Kevin (testnevelő: Nagy Izabella, felkészítő: Gyáni János). 

Erkel Ferenc gimnázium: Jimoh Dániel Adenike (testnevelő: Forrás Imre), Lovász Zoltán, Csatári Tamás (felkészítő: Kovács Zoltán), Bada Fanni, Csanálosi Anada, Darvasi Dzsenifer Dóra, Fáskerti Emese, Gimesi Klaudia, Hajdu Tímea, Kovács Noémi, Pilán Tímea, Szerb Katalin Tünde, Tóth Vanda (testnevelő, felkészítő: Forrás Imre), Tóth Alexandra Mercédesz (testnevelő: Székely László, felkészítő: Czoldánné Domokos Györgyi), Bozó Anna, Cziczeri Klaudia, Gyepes Laura, Gyepes Rita, Hrabovszki Andrea, Kocsis Vanda, Kovács Gizella, Kovács Gabriella, Szerb Katalin Tünde (testnevelő, felkészítő: Hajdu Zoltán János), Jámbor Richárd (testnevelő: Székely László, felkészítő: dr. Török Enikő, Ambrus Imre). 

Göndöcs Benedek Középiskola: Zahorán Kitti (felkészítő: Farkas András, testnevelő: Fekete Szabolcs).

 

 

____Eredeti-GYHRCSD228.JPG

A városi diákolimpiai bajnokság legeredményesebb csapatai és az elismerések átadói 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)