Az Erkel Ferenc Művelődési Központ színháztermében NOËL COWARD VIDÁM KÍSÉRTET CÍMŰ BOHÓZATát mutatják be
Forrás: muvhazgyula.hu
Almásy-kastély kápolnája
Az Aknay János, ef Zámbó István és Tábori Csaba festőművészek munkáiból összeállított, Jézus élete című tárlat június 10-ig tekinthető meg.
Tájvízház
Varga Anikó portrérajzoló A csend hangjai című kiállítása május 29-ig látogatható.
Erkel Ferenc Művelődési Központ földszinti galéria
Jász Jolán Jana művésztanár kiállítása május 28-ig tekinthető meg.
Városháza díszterme, gyulai vár lovagterme
Május 27–28-án a gyulai vár 1566-os ostromának 450. évfordulója tiszteletére tudományos konferenciát tartanak. A kereszténység védőoszlopa – Gyula 1566-ban című kétnapos tanácskozás első ülésnapján, május 27-én 10 órától Gyula várának 1566. évi török ostromáról, annak történeti és régészeti kutatásáról, valamint a korszak hadtörténetéről, várépítészetéről és történeti forrásairól hangzanak el előadások a városháza dísztermében. Másnap 10 órától egy nyilvános műhelybeszélgetés során a gyulai Szigeterőd program keretében elvégzett tudományos kutatások eddigi eredményeit ismerhetik meg az érdeklődők. A gyulai vár török kori védelmi rendszerének, palánkerődítéseinek rekonstrukcióját célzó projekt történeti, régészeti, természettudományi, építészeti témájú problémáit vitatják meg a szakemberek a gyulai vár lovagtermében.
Kultur Cafe
Május 28-án 21 órakor az Acoustic Planet lép színpadra.
Göndöcs-kert
A gyermeknap alkalmából május 29-én 15 órától az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. színes programokkal kedveskedik a kicsiknek.
Erkel Ferenc Művelődési Központ, színházterem
Május 31-én 19 órakor az Erkel-bérlet V. előadásaként Topolcsányi Laura és Berkes Gábor Ikrek előnyben! című zenés vígjátékán szórakozhat a nagyérdemű. Június 6-án 19 órakor Noël Coward Vidám kísértet című bohózata várja a színházbarátokat. Június 10-én 19 órakor az Udvarhely Néptáncműhely Üveghegy Ösvénye című műsorát mutatják be. A táncmisztériumra a jegyek 500 forintért vásárolhatók a művelődési ház jegypénztárában.
Almásy-kastély kávézója
Május 27-én és május 28-án 17 órától kávéházi zenés estre invitálják a kikapcsolódni vágyókat.
Almásy-kastély
Május 28-án 10.30-tól 13 óráig gyermeknap alkalmából barokk kori alkotóházba, vadászkutya-bemutatóra és nosztalgiafotózásra várják a gyerekeket és szüleiket. A részvételi díj 500 Ft, amely tartalmaz egy hűsítő italt a Kastély kávézóban.
Vigadó
Június 9-én 18 órakor Marth P. Ildikó Kukás Guru című egyfelvonásos bohózatát a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet színjátszó köre adja elő. A belépés díjtalan.
Csigakert
Június 3-án, pénteken 11 órától a 96 évvel ezelőtti trianoni diktátumra emlékeznek a Csigakertben, a Székelykapunál.
Várkert étterem
Június 4-én, szombaton 16 órakor a Kolibri zenekar fennállásának 6. évfordulója alkalmából jubileumi koncerttel készül.
MROÖ Dokumentációs és Információs Központja kiállítóterme
Június 1-jén 13 órától Gurzó Gábor ikongyűjteményéből nyílik kiállítás. A tárlatot PS Siluan, a Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye Püspöke nyitja meg.


























