Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Több százan érkeztek a XVII. Országos Bibliai Történetmondó Versenyre Gyulára

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2016. április 22. 15:18
Több százan érkeztek a XVII. Országos Bibliai Történetmondó Versenyre Gyulára
Az eseményen minden általános iskolai évfolyamból hirdettek győzteseket
____Eredeti-magveto.JPG

 Magvető Általános Iskola 

Fotó: Gyulai Hírlap 

Mintegy 400 vendég érkezett Gyulára április 22-én az ország minden szegletéből a Magvető Általános Iskola meghívására.  A gyulai intézményben tartották meg ezen a napon a már hagyományossá vált XVII. Országos Bibliai Történetmondó Versenyt.

Mint megtudtuk, az eseményre Debrecenből, Kecskemétről, Szentesről, Békésről is érkeztek versenyzők, de természetesen a gyulaiak is megmérettették magukat. A helyi iskola két tanulója, Perlaki Anna és Csukás Orsolya lapunknak elárulták: amikor csak tehetik, indulnak az iskolai történetmondó kihíváson.

– Én már második óta minden évben próbálkozom az iskolai előselejtezőn, eddig szerencsére még mindig sikerült nyernem – kezdett bele Orsolya. – Az országos versenyen eddig a legjobb helyezésem a második volt, de idén a különdíjjal is megelégszem – tette hozzá szerényen az iskola hetedikes indulója.

Iskolatársa azt is elárulta, szerinte mikre figyel majd a zsűri: – Pontozzák a szöveghűséget, azt is, hogy mennyire tudtuk értelmezni azt. Arra is figyelnek majd, hogy átjön-e a történet üzenete, tartjuk-e a kapcsolatot a közönséggel és hogy szépen hangsúlyozunk-e – részletezte Anna.

Az esemény rövid istentisztelettel indult, majd dr. Gulyás Imre, a Gyulai Járási Hivatal vezetője köszöntötte a megjelenteket. 11 órakor kezdetét vette a csoportonkénti versenyzés, majd ebéd után lezárták a megmérettetést és kihirdették a győzteseket.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)