Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ide figyelj, nyuszi pajtás, vízbevető hétfőn hímes tojásokat készítünk a gyulai Almásy-kastélyban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2016. március 26. 20:43
Ide figyelj, nyuszi pajtás, vízbevető hétfőn hímes tojásokat készítünk a gyulai Almásy-kastélyban
Gyermekprogramokkal várják a kicsiket a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban

A húsvéti hétvégére színes gyermekprogramokkal egészítette ki szolgáltatásait a Gyulai Almásy-Kastély Látogatóközpont. A március 25-től egészen hétfőig tartó ünnepi kavalkádon húsvéti kézműveskedéssel és izgalmas előadásokkal várják a kicsiket minden nap 10 és 12 óra között.

Pénteken az arisztokrácia öltözködési szokásairól tudhattak meg többet a gyerekek, akik keszkenőt hímeztek az alkotóházban. A szombati eseményen teltház várta Beszterczey Attila színművész ünnepi előadását, amiben a húsvétról beszélgetett a gyerekekkel. Az eseményen minden csemete megtudhatta, hogy régen nem kölnivel, hanem vízzel jártak locsolkodni a fiúk. Locsolóverseket is tanultak a gyerekek, akiknek egyik kedvencük az Ide figyelj, nyuszi pajtás című mondóka volt. Az esemény után minden apróság készíthetett kölnivizet, aminek üvegét a nagyobbak ki is díszítették.

A programsorozat harmadik napján, vasárnap Illikné Kukla Ildikó a húsvét szimbólumairól beszélget a kicsikkel. A szervezők egyike lapunknak elmondta, előadásában többek között azt meséli el a gyerekeknek, hogy miként kapcsolódik a nyúl, a csibe és a bárány szimbóluma a húsvét ünnepéhez. A kézműves foglalkozásán tojásból készíthetnek állatokat az ügyes kezű résztvevők.

„Vízbevető hétfőn” a locsolkodás szokásairól tart előadást Rokszin Renáta néprajzkutató. A gyerekek hímes tojásokat készíthetnek. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)