Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Egészségnapot tartottak a gyulai Béke sugárúti óvodában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Cs. É. • MAGAZIN • 2016. március 17. 09:00
Egészségnapot tartottak a gyulai Béke sugárúti óvodában
A gyógynövényismeret és a teaszertartás is a program része volt
Ehető gyógynövények és hatásaik, sok mozgás, valamint a teázás kultúrájának játékos megismerése várta a gyerekeket a Béke sugárúti óvoda kiemelt egészségnapján. A közétkeztetésben ma már országszerte hangsúlyos az egészséges táplálkozás fontossága, ezen belül is a só és a cukor indokolatlan használatának csökkentése. Épp ezért érdemes a helyes táplálkozásra való nevelést már a legkisebb korban elkezdeni, amire a Béke sugárúton lévő óvodában nap mint nap oda is figyelnek, de a márciusi rendezvényen különös hangsúllyal kezelték ezt a témát.
____Eredeti-SAM_4737.JPG

Az egészségnapon a fűszernövényekkel is megismerkedtek a gyerekek 

Fotó: Gyulai Hírlap – Csomós Éva 

– A Minta Menzán keresztül a só és a cukor mennyiségének fogyasztását drasztikusan lecsökkentették, így azt kell megtanulni, hogy lehet az ételeinket ízletesebbé és fogyaszthatóbbá tenni, amiben a fűszernövények játszanak fontos szerepet, épp ezért tartjuk fontosnak ovisainkkal már most megismertetni azokat – mondta lapunk érdeklődésére dr. Becseiné Lock Gabriella tagintézmény-vezető.

– A teafogyasztásra is próbáljuk felhívni a figyelmet, mert nem tartjuk jónak, ha a gyerekek üdítőket és cukros folyadékokat fogyasztanak. A Gyulakonyha ebből az alkalomból többféle ízesítőmentes teát bocsátott rendelkezésünkre, az óvó néni teaháznak rendezte be a csoportszobát, ő maga is hozzá öltözött, és miközben a teázás szokásairól mesél a gyerekeknek, relaxációs zene mellett kóstolhatják a különféle színű, ízű és illatú teákat.

A 10 óvónő és 5 dajka elhivatott munkájával működő tagintézményben már 14. éve tart az egészségnevelési program. Idén minden hónapban egy-egy kiemelt egészséggel foglalkozó nappal, melyek különleges témák és vendégek részvételével, olykor külső helyszíneken – például a sportcsarnokban vagy a Vigadóban – folynak. Az ilyen kiemelt napokon – amikor nem indokolt más, alkalomhoz illő megjelenés – a gyerekek egyen pólókat húznak, ami által a közösségi érzetük is erősödik.

– Mivel az óvodában már van gyógy- és fűszernövényes kert, az a szándékom, hogy a már meglévő ismereteiket erősítsék meg játékos keretek között – árulta el a mezőkovácsházi Kék Ibolya Kertészettől érkező Hagyáné Takács Ibolya, aki a gyerekekkel megosztott meséje mellett többfajta növényt is bemutatott, melyek többsége az ovisok számára tapintás, szaglás és ízlelés útján válhatott emlékezetessé.

Kertészetükben két éve tart az ehető növények programja, melyhez a megye számos óvodája csatlakozott már, hogy a gyerekek minél kisebb korban megismerhessék a fűszernövényeket, később pedig a kerti zöldségek palántáit is. Növényeikkel azonban nemcsak az oviban a kicsik, hanem a piacon a felnőttek is találkozhatnak.

Mialatt a Micimackó, a Mókus, a Nyuszi, a Cica és az Őzike csoport összesen mintegy 120 tagja a gyógynövényekkel és a teafélékkel ismerkedett, dr. Becseiné Lock Gabriella az óvodát is bemutatta. A műemlék jellegű épületet körülölelő gyönyörű őspark 1974 óta a városban egyedülálló közlekedési tanulópályával is fejleszti a gyermekeket, a KRESZ által kijelölt közlekedési útvonalon haladva pedig az Érzékek kertjének nevezett gyógynövényes ültetésüket, a tavalyelőtt elkészített bogárhotelt, a gyerekek komposztálóját, valamint a madárösvényt is megmutatta. Idén terveik közt szerepel egy mezítlábas ösvény kialakítása is, melyen szakaszonként finomabb, majd egyre durvább talajfelületen (szalma, tobozdarabok, apró kavics) edződhetnek egészséges járásra a kis talpak.

– Az óvodának az is az egyik legfontosabb feladata, hogy önmagunk, testi épségük és egészségük figyelme mellett megtanítsuk a gyerekeknek a környezetük tiszteletét, óvását, és hogy harmóniában tudjanak élni vele – mondta a pedagógus, aki erősen bízik abban, hogy nevelésükkel a gyerekeken keresztül a családokra is hatással vannak. Ezt pedig az is alátámasztja, hogy kiemelt rendezvényeiket a szülők is élénk érdeklődéssel látogatják.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)