Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 20 éves a Béke sugárúti óvoda Közlekedési Hete

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2025. április 07. 15:31
20 éves a Béke sugárúti óvoda Közlekedési Hete
Több napon keresztül programok várják a gyerekeket

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Megnyitották a Közlekedési Hetet április 7-én a Béke sugárúti óvodában, idén is többféle közlekedési eszközt próbálhatnak majd ki a gyerekek a rendezvény keretében.

Enyediné Nagy Krisztina tagintézmény-igazgató lapunknak felidézte, tavaly szeptemberben ünnepelték közlekedési játszóparkjuk fennállásának ötvenedik évfordulóját, legnagyobb programsorozatuk, a Közlekedési Hét pedig idén húszéves.

Elmondta, az óvoda pedagógiai programjában az egészséges életmódra nevelés mellett a biztonságos közlekedésre való nevelés is kiemelt célként szerepel, amely egyre fontosabbá válik a „mai, rohanó világban”.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Kiemelte, a héten a gyerekek vonatos, illetve buszos kirándulást is tesznek majd, és többek között a békéscsabai reptérre is ellátogatnak. Emellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai keresőkutya-bemutatót tartanak a rendezvény keretében, de rabszállító busz, bringóhintók, rendőrautó és -motorok is érkeznek az óvodaudvarra. A programsorozatot idén is az intézmény épületének körbebiciklizése zárja.

A tagintézmény-igazgató arról is beszámolt, hogy a Gyula Város Egyesített Óvodájának intézményeibe járó gyerekeknek rajzpályázatot hirdettek a rendezvényhez kapcsolódóan. A díjakat Kónya István alpolgármester, önkormányzati képviselő és a rendőrség munkatársai adta át a megnyitón.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A hétfői eseményen Bede Sándor gyulai rendőrkapitány is köszöntötte a megjelenteket. Beszédében úgy fogalmazott, a gyerekbalesetek megelőzése közös érdek. Hangsúlyozta, a Béke sugárúti óvoda hosszú évtizedek óta sokat tesz azért, hogy megtanítsa a gyerekeket a közlekedés szabályaira, a rendőrség pedig örömmel segíti ezt a törekvést.

Rámutatott, emellett a kulturált közlekedésre való nevelés is fontos, hiszen Magyarországon a személyi sérüléssel járó balesetek okai között az elsőbbség meg nem adása szerepel az első helyen, ez pedig abból adódik, hogy a közlekedők nem elég türelmesek egymással.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A nyitónapon koncerttel is várták az óvodásokat, majd az óvodások rendőri irányítással gyakorolhatták a gyalogos- és a kerékpáros közeledést az intézmény KRESZ-parkjában.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)