Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Holnap kezdődik a Gyulai Kolbász- és Sódarmustra

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2016. március 10. 20:00
Holnap kezdődik a Gyulai Kolbász- és Sódarmustra
Az ötnapos rendezvényen számos programmal várják a látogatókat
____Eredeti-sodarmustra_csuszi.JPG

Képünk a tavalyelőtti rendezvényen készült

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Koncertekkel, szakmai konferenciával, gasztronómiai kiállítással, kirakodóvásárral, valamint szórakoztató és gyerekprogramokkal várják az érdeklődőket március 11–15. között a VI. Gyulai Kolbász- és Sódarmustrán, a várkertben.  

A régió idei első gasztronómiai rendezvényén a látogatók közvetlenül a helyi termelőktől szerezhetik be húsvétra a sonkát és a kolbászt. A mustra első négy napján belépővel látogathatók a programok, az utolsó napon azonban ingyen lehet részt venni a mustrán. A gyulaiak kedvezménnyel válthatnak belépőt: a négynapos bérletet 2000 forintért, a napi jegyet 600 forintért vásárolhatják meg.  

A helyszínre kilátogatók számos programon vehetnek részt, lesz kolbász- és sonkakiállítás, hagyományos disznóvágás, ételkészítési bemutató. A fesztiválsátorban több előadó és együttes is színpadra lép majd, a fellépők között lesz Marót Viki és a Nova Kultúr, a Honeybeast, Nótár Mary, Péter Szabó Szilvia, a Hevesi Happy Band és a Kontor Band.

Szombaton, vasárnap és hétfőn hungarikumtúra indul, a jelentkezőket kisvonattal szállítják a Gyulai Pálinka Manufaktúrába és a húsipari múzeumba. A gyerekeknek szintén változatos programokkal kedveskednek a szervezők: lesz vidámpark, kézműves-foglalkozás, játszóház és interaktív bohócshow.

A részletes program a rendezvény hivatalos honlapján olvasható. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM